Ma a svájci külügyminisztert, Ignazio Cassis urat fogadtam.

„Örülök, hogy a két ország közti kapcsolatokban nincsenek nyitott kérdések."– mondtam el a svájci külügyminiszternek. Megerősítettem, hogy a Svájc által szervezett békekonferencia illik országuk jószolgálati tevékenységébe, amit mi, magyarok is támogatunk. Egyetértettünk, hogy a béke megteremtésében mindkét fél érdekelt, továbbá a júniusi békekonferencia sikere a magyarok és Európa érdeke is. Mint, ahogyan mi mindent elkövetünk a soros EU-elnökségünk alatt, hogy az EU-Svájc közötti megállapodás lezáruljon, aláírásra kerüljön.

Találkozónk elején elmondtam, hogy köztársasági elnöki hivatalba lépésem első államfői vendége a svájci elnökasszony volt.

Kaposvár olyan hely, ahol a kölcsönös együttműködés meghozta a gyümölcsét. A kormány jó szövetségeseként Szita Károlyátgondoltan és hatékonyan fejleszti a várost évtizedek óta. Köszönöm a…

Már Kalocsán vagyunk, mert itt is világossá kell tenni a június 9-ei választáson, hogy nem akarunk háborút, nem akarjuk, hogy nyugat-európai politikusok őrültségei miatt világháború legyen.

Aki a…

Kint vagyunk és küzdünk, mert nagy a tét.
Küzdünk, mert még nem tudja mindenki!
Küzdünk, mert még sok múlik rajtunk!
Küzdünk, mert csak így győzhetünk!

Bejárjuk az egész országot, mert most a békénk a tét…

Ukrajnában most egy egész generáció lesz a véres háború áldozata. Mi azonban látni akarjuk a gyerekeinket felnőni. Ezért állunk ki a béke mellett és állunk ellen a háborús őrületnek. Ehhez kérjük a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média