A regionális gázvezeték-hálózat jövőjét meghatározó ügyek állásáról kapott tájékoztatást mai ülésén az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs. Lantos Csaba miniszter a téma kapcsán arra utalt, hogy Magyarország a nemzetközi energiainfrastruktúra-kapcsolatok folyamatos fejlesztésével aknázhatja ki leghatékonyabban a központi földrajzi helyzetéből adódó lehetőségeket.

️ Röviden áttekintettük az általános energiapiaci helyzetet: ellátásbiztonsági szempontból a korábbinál ötödével alacsonyabb a hazai gázfogyasztás, és az európai és magyarországi gáztárolók a fűtési szezon vége felé is rendkívül magas töltöttségűek.

️ A jelenleg zajló és előkészületben lévő pályázati konstrukciók kapcsán elhangzott, hogy a Napenergia Plusz Programban már közel 3000 pályázó nyert el támogatást a zöldenergia termelésére és tárolására alkalmas, modern napelemes rendszerek telepítéséhez összesen mintegy 12 milliárd forint értékben.

Dr. György László Kormánybiztos Úrral sajtótájékoztatóra való felkészülés

,,…és én hiszek Jászberény zajában…és én hiszek a zöldenergiában!”

A magyar családok számára egy újabb otthonfelújítási támogatási programot indít a nemzeti kormány.

Ez egy 7 millió forintos keretösszegű program, ami 7 millió forintos beruházást fog finanszírozni.…

Életének 92. évében elhunyt Ferge Zsuzsa, Széchenyi-díjas magyar szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Nyugodjon békében!

Aka - a Leader programban (vidékfejlesztés) nyert támogatást a település. Fűnyíráshoz szükséges eszközöket vásároltak 2.6 millió forint értékben.
Gratulálok!

Még soha nem volt ennyi jelöltje a Fidesz-KDNP szövetségnek térségünkben, mind az idei választásokon.

A kampány előkészítése így különös koncentrációt igényel.

Hálás vagyok a munkatársaim…

Egy tagállamot sem érhet hátrányos megkülönböztetés azért, mert nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média