️ A főként családoknál működő kisebb napelemes rendszerek darabszáma novemberben felülmúlta a negyedmilliót.

Az év végéig telepített újabb létesítményekkel 255 ezer fölé futott fel a mutató. Az előző évtized végéhez képest ez jócskán több mint négyszeres bővülést jelent.

A zöldenergia lakossági hasznosításában történelmi rekordot érő előrelépést tett tavaly Magyarország. 2023-ban minden eddigi esztendőnél nagyobb mértékben, 85 ezerrel nőtt az 50 kW alatti naperőművek száma.

A múlt évben így több épült ki belőlük, mint a megelőző két évben összesen, és közel ugyanannyi, mint amennyi 2020 végéig létesült. A korábbi várakozás 2030-ra valószínűsítette a 200 ezres szint elérését, amelyet tavalyra tehát nemcsak teljesíteni, hanem nagymértékben meghaladni is sikerült.

️ A csesztregi Szent Móric Plébánia egyházközsége 2024-ben méltó módon kíván megemlékezni a település nagy szülöttéről, Kerkai Jenő jezsuita szerzetesről, a KALOT mozgalom megalapítójáról születésének…

Itthon a családi házak 10 százaléka már napelemmel termel áramot. Ezt növeljük a lakossági napelemes pályázattal tovább úgy, hogy akkumulátor is tartozzon a rendszerhez.

Egyszer és mindenkorra világossá vált: amit évek óta mondunk, az igaz.

Ursula von der Leyen ugyanis egyértelművé tette, hogy ha Magyarország hozzá szeretne férni a továbbra is visszatartott uniós…

Minden magyar felelős minden magyarért!

☝️A csángók a legarchaikusabb és legbámulatosabb magyar népi kultúrát hordozó népcsoport!

Képviseletüket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége látja el, elnöke,…

A Csepel TC országelső női birkózócspata:
Terék Gerda, Elekes Enikő, Ritter Sophie, Szenttamási Róza, Orsós Sztálvira, Nagy Fanni, Terék Fruzsina.

Gratulálok nekik és mestereiknek!
Hajrá, Csepel!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média