Az aktív területfejlesztési politikának Budapest vonatkozásában is meghatározó szempontnak kell lennie!
Meghívást kaptam a Fidelitas Gazdaságfejlesztési Kabinetülésére, ahol érdeklődő fiatalokkal…

Ismét összeültek a minisztérium és a napelemes szervezetek képviselői️
A legutóbbi tárgyalási fordulót egybehangzóan sikeresnek értékeltük, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szeptember 7-éig megtörtént igénybejelentés alapján 2️⃣0️⃣2️⃣5️⃣ végéig megépülő háztartási napelemes rendszereket működtetők a továbbiakban is élvezhetik az éves szaldó elszámolás előnyeit.
Több részletkérdésben egyértelműsítettük a kormányzati álláspontot. Szilágyi László, a Magyar Napelem #NapkollektorSzövetség alelnöke és Szolnoki Ádám, a #MANAP Iparági Egyesület elnöke felvetéseire határozottan elmondtam, hogy:
️Az éves szaldó elszámolás fenntartása minden háztartási méretű kiserőműre érvényes. Az általános határidők betartása esetén a családokon kívül a további üzemeltetők (köztük például vállalkozások, önkormányzatok és intézmények) napelemes rendszerei is a kedvezőbb elszámolásban maradhatnak.
️A folyamatban lévő lakossági napelemes pályázaton nyertes beruházások a kormányzati szándék szerint szintén éves elszámolásban működhetnek az üzembe helyezésüktől számított
éven át. Az Energiaügyi Minisztérium elkezdte újratárgyalni azt az uniós társfinanszírozású programban megszabott feltételt az Európai Bizottsággal, amely alapján az érintettek korábban elfogadták, hogy automatikusan átkerülnek a kötelezően bevezetendő bruttó elszámolásba.
️A sajtóban megpendített téves értelmezéssel szemben nincs olyan elvárás, hogy a háztartási napelemekből hálózatba táplált energia után akár éves szaldó, akár bruttó elszámolásban bárkinek rendszerhasználati díjat kellene fizetnie.
️ Megállapodtunk abban, hogy a hasznos megbeszéléseket a közeljövőben folytatjuk. A minisztérium a jövőben is ösztönözni kívánja a tiszta napenergia hazai térnyerését. A tárca egyebek mellett az előkészületben lévő új támogatási lehetőség kapcsán is kikéri az iparági szövetségek álláspontját.
Az aktív területfejlesztési politikának Budapest vonatkozásában is meghatározó szempontnak kell lennie!
Meghívást kaptam a Fidelitas Gazdaságfejlesztési Kabinetülésére, ahol érdeklődő fiatalokkal…
A magyar Állandó Képviselet diplomatáinak állománygyűlésén vettem részt. Ők a brüsszeli magyar elnökségi csapat szíve.
Ankara, kulturális intézmények, diplomácia, barátság.
Semjén Zsolt: Amíg a magyar kisebbség sorsa nincs garanciálisan rendezve, addig szó sem lehet Ukrajna semmilyen EU vagy NATO-csatlakozásáról!
A jog és a magyar emberek szolgálatában
,,Ennyire kudarcos projektet én még nem is nagyon láttam.” - Várnai László
Zuglóban már a helyi dollárbalos figurák is kiakadtak a volt és jelenlegi városvezetés pénzszórásán.
A napnál is világosabb,…
A magyar Állandó Képviselet diplomatáinak állománygyűlésén vettem részt Bóka János miniszter úrral. 🤝
Ők a brüsszeli magyar elnökségi csapat szíve. 👏
Mindig a magyar érdekek mentén.
A terrorfenyegetettség globálisan egyre súlyosabb és ezzel egy időben a terrorizmus súlypontja egyre inkább tevődik át Afrikára.
A világnak talán még soha nem kellett ilyen súlyos fenyegetettséggel…
Van, ami összeköt. Santiago Abascal barátommal mindketten kiállunk az erős nemzetek erős Európája mellett és nemet mondunk az illegális bevándorlásra. 🤝🇪🇸
There are many thing that connects us. My…
A 2010-ben bevezetett családpolitika következtében 160 ezerrel több gyerek született, mint amennyi támogatások nélkül született volna. Itt azonban nem állhatunk meg.