Magyarország és Lengyelország is nemmel szavazott a Bizottság újabb javaslatára, amely a korábbi rendelet meghosszabbításaként ismét 15%-os csökkentést ír elő a földgáz felhasználását illetően

Közlemény

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya Elnökségének egyhangú döntése alapján a Fidesz 35. születésnapjának előestéjén újjáalakult - a korábban egyhangú döntéssel feloszlatott…

Társelnökként indítottam, törzsfőnökként zártam a Magyar-Ghánai Gazdasági és Műszaki Vegyes Bizottság alakuló ülését.

Afrika, azon belül Ghána stabilitása és fejlődése Magyarország érdeke is, ezért…

Fülöp Attila: Szőlészetekben alkalmazható tudást és elhelyezkedési lehetőséget biztosít gyermekvédelemben lévő fiatalok számára egy európai uniós támogatással megvalósuló program keretében a Baranya…

A Párbeszéd Magyarországért átnevezte magát Zöldek Pártjának. Őszinte és találó névváltoztatás. A dollár is zöld színű.

A Momentum nevű társulás Hadházy Ákossal turbósítva ma újra a Karmelitánál akciózott. Volt itt minden, leginkább demokráciasiratás.

Azok a képviselők voltak ott, akik egyébként félig-meddig…

👉 A mai felszólalásomban elmondtam, hogy az ukrajnai háború súlyos gazdasági és társadalmi következményei, az infláció, az egekbe szökő energiaárak, és a fokozódó migráció egyértelmű jelei annak,…

2️⃣5️⃣ éve született meg a nagypénteki megállapodás, amely mérföldköve az észak-írországi békének. Lehetővé tette, hogy véget érjen az északír konfliktus erőszakos, véres szakasza, megteremtette a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média