Novák Katalin köztársasági elnök asszony három napos hivatalos látogatáson vett részt és folytatott tárgyalásokat Bahreinben, első magyar államfőként az országban. Hamad bahreini királlyal és Szalmán koronaherceggel, valamint a Bahreini Gazdasági Bizottság tagjaival is találkozott.

Delegációjában többek között Világi Oszkár, a MOL-csoport vezérigazgató-helyettese is részt vett, és fontos üzleti megállapodásokat kötött a 1,5 milliós lakosú kicsi olajállam cégeivel.

🤝 Az egyik együttműködés a bahreini szénhidrogén-kitermelést segíti elő a MOL által alkalmazott technológiával, a második pedig az útépítésnél használt gumibitumen tartósságát, illetve az autózás zajmentességét teszi lehetővé, szintén magyar know how-val.

A látogatás előzménye, hogy Abdel-Latif az-Zajáni bahreini külügyminiszter január végén Magyarországon járt, ezzel ő volt az első hivatalban levő bahreini külügyminiszter, aki eljött Magyarországra.

Te sem érted, mi értelme az Ukrajnai vérontásnak? Nem érted miért fizeted mindennek a dupláját mit egy évvel ezelőtt, hogy miért vezet be Európa látszólag Oroszországra teljesen hatástalan…

🪖🇭
Mi inspirálja egy katonát
Miért hagyja el valaki a profi sportolói pályát, hogy egyenruhát húzzon
És mit ad ez a közösség

Ismerjétek meg Rozs Gergelyt, akivel az Exatlonban már találkozhattatok.…

🏳️‍✋ Képmutatás baloldali módra: miközben Brüsszel és az LMBTQ-szervezetek Magyarországot támadják a gyermekvédelmi törvény miatt, újabb és újabb terhelő információk derülnek ki a 15 éveseket…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média