"1990-ben győztünk. Visszaszereztük a szabad és független Magyarországot.
☝️ Ebből az egész világ megértheti, akárki akar a nyakunkra ülni, bukásra van ítélve.
👉 Mi itt voltunk, amikor az első hódító…
Az elmúlt évek során meghozott intézkedéseink
eredményeképpen már az elmúlt 10 évben jelentősen csökkent Magyarország energiakitettsége, és azon dolgozunk, hogy ez tovább apadjon. ️
Palkovics László energetikai témákban egyeztetett Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztossal Brüsszelben.
A technológiai és ipari miniszter az uniós tagországok környezetvédelemért felelős minisztereinek ülése után elmondta, Magyarország célja, hogy 2️⃣0️⃣5️⃣0️⃣ -re a hazánkban termelt, nem fosszilis eredetű energia segítségével jelentősen csökkentse importigényét.
👉 Hozzátette, a kormány az évszázad közepére az éves gázfogyasztást a jelenlegi 11,5 milliárd köbméterről legfeljebb 3-4 milliárd köbméterre szorítaná vissza.
Ennek érdekében például a ma mintegy 7️⃣0️⃣ százalékban gázra támaszkodó távfűtési rendszereket geotermikus energia fűthetné, de stratégia készül a biomassza-alapú energiatermelés elterjesztésére is.
"1990-ben győztünk. Visszaszereztük a szabad és független Magyarországot.
☝️ Ebből az egész világ megértheti, akárki akar a nyakunkra ülni, bukásra van ítélve.
👉 Mi itt voltunk, amikor az első hódító…
🫵A tanárok többet érdemelnek️
👊Az, hogy azok a politikusok tüntetnek, akik azért lobbiznak Brüsszelben, hogy ne kapjuk meg a nekünk járó forrásokat, na az vérlázító️
Pákh Imre: Kimentem a szüleim sírjához és megesküdtem, hogy a turul újra visszaszáll.
Jó reggelt kívánok, Franciaország: Emmanuel Macron már a pápát kérte, hogy szervezze meg az amerikai-orosz tárgyalást a béke érdekében!
III. Károly brit király már meg is bízta a kormányalakítással Rishi Sunakot. Nagy-Britannia új miniszterelnöke rögtön történelmet is írt, hiszen ő az első színesbőrű, nem keresztény, aki betölti ezt a…
️
Simicskó Istvánnal, a KDNP frakcióvezetőjével a párt és a frakció együttműködéséről, az előttünk álló legfontosabb feladatokról egyeztettem.
Azért fogunk a jövőben is…
Ferenc pápa hétfőn a vatikáni Apostoli Palotában található dolgozószobájában fogadta audiencián Emmanuel Macron francia államfőt.
Az egyházfő február óta több alkalommal elítélte az orosz-ukrán…
Az első napirendi ponton túl vagyunk, különböző hangsúlyokkal ugyan, de mindenki támogatja a hidrogén használatának elterjesztését a jövő energiagazdaságában.
Viszont újra előjött a vita a nukleáris…
️ macron a szentatyát kérte fel, hogy hozza tető alá az usa-oroszország béketárgyalást!
️ erre mit lép a magyarországi baloldal, akik szerint ez bugyutaság és putyin-csicskaság?