Látogatás a jászberényi református hittantáborban. 
Nemzetközi érdeklődés a klímapolitikánk iránt! 
A mai nap folyamán a portugál RTP televíziócsatornának adhattam interjút a hazánkat érintő zöld kérdésekről.
Beszélgetésünk során szó esett a magyar energiastratégiáról, valamint hazánk Klíma- és Természetvédelmi Akciótervén belül a naperőművek jelentőségéről és az eddig elért eredményeinkről.
Célunk, hogy 10 év alatt hatszorosára növeljük a naperőművek kapacitását. Terveink szerint a hazai beépített napelemes kapacitás 2030-ra minimum 6000 MW (megawatt) lesz, amellyel a magyar háztartások és a családok olcsóbb energiához juthatnak.
Magyarország zöld úton jár!
️
Látogatás a jászberényi református hittantáborban. 
A V4 magyar elnöksége azért dolgozik majd, hogy a megváltozott helyzetben a visegrádi országok a világgazdasági változások nyertesei közé tartozzanak - mondta Orbán Viktor a lengyelországi Katowicében…
A „Nők Magyarországért” díjra már számos jelölés érkezett, ezeket ezúton is köszönjük!
Július végéig továbbra is várjuk a pályázataikat! Éljenek a lehetőséggel és jelöljenek erre az erkölcsi és anyagi…
Elkezdődött az aratás.

Az agrárium ma már nem csak növénytermesztés és állattenyésztés.
Az agrárgazdasághoz szorosan kapcsolódik az élelmiszergyártás, a vidéki oktatás és a helyi turizmus is.
☝️ Az…
☝️ A kormány a magyar emberekért, a baloldal kizárólag saját magáért dolgozott a járvány elleni védekezés során.
Tamásiban a baloldal aknamunkájáról és a közösségek erejéről is beszéltünk.
Napló/1298: Kedden délelőtt Kiskunfélegyházán, a MEZGÉ központjában találkoztam a térségi szakiskolákat irányító főigazgató asszonnyal és kancellárral. Jelentős fejlesztésekről is beszéltünk.
Album Katowice
Nem furcsa, hogy a demokráciára, jogállamiságra és a kisebbségek védelmére most oly kényes brüsszeli bürokratáknak egy szavuk sem volt soha az uniós őshonos nemzeti kisebbségeket (így a külhoni…
️Most rajtunk a sor
️
Július 1-től Magyarország veszi át a V4 soros elnökségét Lengyelországtól.
️ Közel két évtizedes uniós tagságával a háta mögött Közép-Európának komoly üzenetei vannak Európa…
Kalmár Zsolttal a Fradi-Dunaszerdahely meccsen
️ Hajrá Magyarok!