Mit várhatnak az európai fiatalok a következő években a hadkötelezettség tekintetében?

A kép nem megnyugtató.
Az Európai Unió tagállamainak közel fele már bevezette, visszavezette, vagy jogi-intézményi szinten előkészítette a sorkatonaságot, illetve az ahhoz vezető mechanizmusokat.
Nem mindenhol nevezik ezt sorkatonaságnak, de a funkció ugyanaz:
nagyobb, gyorsabban mozgósítható, társadalmi szinten bevonható fiatal katonai állomány.

Idén januártól Németországban minden 18 évét betöltő állampolgárt kötelezően regisztrálnak, felmérik a képességeiket és ha nem gyűlik össze évente 25-30 ezer önkéntes, akkor a Bundeswehr sorsolásos alapon választja ki a behívható katonai állományt.

Franciaország évente 50–60 ezer főnyi új behívható katonát kíván sorozni egy katonai jellegű nemzeti szolgálaton keresztül. A francia döntéshozók nyíltan kimondták: ha ez önkéntes alapon nem teljesül, akkor később döntenek a további lépésekről.
Horvátország pedig nem kertelt, egyértelműen visszavezette a kötelező sorkatonaságot a 18. életévüket betöltött fiatalok számára.

Mindez nem aktuálpolitikai hóbort, hanem EU-szintű stratégiai iránnyal összehangolt folyamat.
Hiszen az Európai Unió hivatalos dokumentumai – a Strategic Compass for Security and Defence és a European Defence Readiness 2030 – világos céldátumot jelölnek ki: 2030-ra Európának fel kell készülnie egy fegyveres konfliktusra Oroszországgal szemben (Európai Tanács, Európai Bizottság védelmi dokumentumok).

Az EU mindezt következetesen „védelmi” intézkedésként kommunikálja. A tartalom viszont a történelemkönyvekből ismert háborús logikát követi. Ahogy a NATO főtitkára, Mark Rutte több alkalommal is fogalmazott: olyan típusú, hosszú és kimerítő háborúra kell felkészülni, amilyet a nagyszüleink és dédszüleink éltek meg – utalva az első és a második világháború tapasztalataira.

Vagyis az EU és a NATO nem rövid krízisre, hanem elhúzódó, nagy intenzitású háborúra készülnek. Ehhez pedig nem elég technológia és pénz. Ehhez “emberanyag” kell, ahogyan a katonai szakzsargon hívja. Ezért válik kulcskérdéssé a sorozható fiatal generáció felhasználása.

Ezzel párhuzamosan az EU és több tagállam a hadigazdaság irányába mozdul el, amit Brüsszel közvetlen forrásokkal is támogat. A hangsúly egyre kevésbé a piaci logikán, és egyre inkább a hadi prioritásokon van: lőszer, fegyver, drón, páncélos, logisztika (EU defence industry programmes, joint procurement, ASAP, EDIRPA).

Ez klasszikus hadigazdasági szemlélet. Nem a piac diktál, hanem a hadigépezet igényei.

Ebben a modellben a fiatalok nemcsak katonai értelemben vett erőforrásként jelennek meg, hanem gazdasági-ipari tartalékként is. Olyan iparágak, tudományterületek és képzések kerülnek előtérbe, amelyek közvetlenül hasznosíthatók a fegyvergyártásban és a háborús logisztikában.

A kérdés tehát nem az, hogy „lesz-e sorkatonaság mindenhol”.
A kérdés az, hogy milyen gyorsan, milyen formában és mennyire visszafordíthatatlanul alakul át az európai társadalmak viszonya a hadkötelezettséghez.
Mindez azt jelzi, hogy Európa vezetése már nem a békét tekinti alapállapotnak, és nem kizárólag üzleti vagy diplomáciai eszközökkel kívánja rendezni a konfliktusait, hanem erőpolitikai logikában gondolkodik.

Az Európában élő fiatalok számára ez azt üzeni: a következő években nem kívülállók, hanem rendszerszinten bevont szereplők lesznek. És erről őszintén, időben és nyíltan kellene beszélni. Mert a döntések már megszülettek.
A kérdés csak az, hogy az európai fiatalok mikor érti meg a következményeiket. Hiszen náluk nem békepárti kormány van aki ellenáll Brüsszel háborús terveinek.