Nem elég, hogy a Politico Fidesz-előnyt mér, a pojáca jelöltállítása is ellaposodott. Hiába, na! Olyan hideg van, hogy a Tisza is befagyott. 
"A pokol legforróbb helyei azoknak vannak fenntartva, akik erkölcsi válság idején semlegességüket őrzik" - emlékeztetett Soltész Miklós államtitkár kollégám Dante örök érvényű igazságára.
️Ma két gyülekezeti ünnepen is részt vettem a Hegyvidéken, amelyek sokat tesznek a közömbösség elharapózása ellen.
A Szent László-plébánia 165 éves jubileuma és a felújított torony megáldása, valamint a Svábhegyi Református Egyházközség 30 éves évfordulója mind azt mutatják: élő, erős közösségek tartják össze a kerületet.
️Az egyházi közösségek nemcsak a hitet őrzik, hanem a hagyományt, az értékeket és a közösség erejét is. Jó látni, hogy a Hegyvidéken ilyen aktív és szerető gyülekezetek működnek.
Az elmúlt években országosan is komoly támogatás jutott ezeknek a közösségeknek: mintegy 3700 templom újult meg és közel 200 új templom épült kormányzati segítséggel.
Ez is mutatja, mennyire fontos számunkra a közösségek megerősítése.
Támogassuk továbbra is ezeket a gyülekezeteket, illetve ne legyünk semlegesek és közömbösek!
💪Mert a helyi közösségeink ereje egyben a kerület ereje.
/posztok.hu

️Navracsics Tibor: A kormány 3️⃣,8️⃣ milliárd forintot fordít a szőlő aranyszínű sárgaság megfékezésére.
Az intézkedéssor célja az érintetlen területek védelme, valamint a betegség lokalizációja.…


nemzeti és az idegen érdekeket képviselő