A napokban valamiért megint azt gondolták a német "klímaaktivisták", hogy fantasztikus ötlet a müncheni kifutópályához ragasztani magukat. Emiatt órákra le kellett zárni a reptéri forgalmat.

Először nyolc ember próbált meg egyszerre négy különböző ponton bejutni a helyszínre, a repülőtér biztonsági kerítésén vágták át magukat. Az aktivistákat végül letartóztatták.

A Letzte Generation ellen tavaly bűnszervezet létrehozása miatt nyomozott a német ügyészség, amiért aktivistáik több támadást követtek el egy olajfinomító létesítményei ellen, és többször is elzárták a nyersolajvezeték vészhelyzeti szelepeit. Egy évvel korábban Berlinben meghalt egy 44 éves nő, akit nem tudtak időben kórházba vinni, mert a "klímaaktivisták" megbénították a forgalmat.

Akik ilyeneket tesznek, azok szerintem nem klímaaktivisták és valójában egyáltalán nem a környezetért aggódnak, hanem másoknak szándékosan ártanak, haragot és értetlenséget váltanak ki az emberekből. Ráadásul a felsoroltak bűncselekménynek számítanak. Elég a klímacirkuszból!

️ A Mi Hazánk Mozgalom közleménye:
🤝🇩🇪
"Azok az európai "hazafias" pártok, amelyek mindig az Európát szisztematikusan elpusztító ellenségnek akarnak megfelelni, kizárták az Európai Parlament…

A brüsszeli békepárti konferencia betiltása és a békepárti szlovák kormányfő, Robert Fico elleni fegyveres merénylet is jól példázza, hogy nem könnyű ma a békepártiak helyzete Európában!

Tudjátok! A baloldal mindig is a radikális fér forgatok, a gazemberek, szemfényvesztők és futóbolondok politikai közössége volt.

Ebből a szempontból a feleségét és három gyerekének anyját lehallgató,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média