Éppen tegnap posztoltam Ursula von der Leyen brüsszeli korrupciós vakcinabotrányáról, hogy milyen csend van körülötte.

️ Érkezett is egy friss hír róla, mégpedig, hogy: a belga bíróság DECEMBERRE halasztotta az ügyét, ezzel pedig leveszik a terhet von der Leyen válláról. Vagyis remek időzítés ez számára, hiszen 3 héttel az Európai Parlamenti választások előtt már nem kell azzal foglalkoznia, hogy magyarázgassa a 35 milliárd eurós vakcinabeszerzést, amit privát mobiltelefonjáról, SMS-ben tárgyalt le a Pfizer vezérigazgatójával. Egészen megdöbbentő!

Így von der Leyennek decemberig bőven lesz esélye arra, hogy újra megválasszák az Európai Bizottság elnöki posztjára és felállítsa a teljes testületet. A bizottsági elnököt az uniós állam- és kormányfők minősített többségének kell jóváhagynia, és utána a június 6. és 9. között megválasztott új európai parlament abszolút többségének is igent kell mondania ahhoz, hogy Ursula von der Leyent újraválasszák.

TEHÁT NAGYON FONTOS, hogy június 9-én szavazzunk a jobboldali, békepárti politikusokra, hogy a globalisták érdekeit szolgáló, korrupciógyanúba keveredett politikusoknak ne legyen maradása az Európai Parlamentben.

BÉKEMENET INFÓ: Június 1-én 11 órától gyülekező a Lánchíd lábánál, a pesti oldalon, 13 órától pedig indul a menet, melynek végcélja a margitszigeti Nagyrét.

Legyünk jó sokan!

Bejelentette visszavonulását Claudio Ranieri olasz futballedző, akinek a nevéhez egy csodaszerű bajnoki cím kötődik az angol Leicester City csapatával. Ranieri mélyen hívő ember, aki sikerei ellenére…

Sokan gyávának tartják, én inkább üresnek.

👉Van egy párt, a Tisza,amelynek nincsen valós tagsága, alapszervezetei, aktivistái; pénzügyi finanszírozása erősen kétséges eredetű és

👉van egy ember, a…

Gazdasági szempontból elengedhetetlen, hogy Közép-Európában a közúti és vasúti közlekedés könnyebb és gyorsabb legyen, mindez országon belüli és határ menti, nemzetközi fejlesztéseket igényel.

A…

️ Újabb mérföldkő a hazai mezőgazdaság életében

Dunaföldváron jártam, ahol örömmel adtuk át a GOF Hungary Kft. új telephelyét.

☝️ A csaknem 2,4 milliárd forint összköltségű beruházást a Vidékfejesztési…

Magyar Péter vitázni akar.

Legyen.

De ő mondja meg, hogy kivel, hol, mikor, miért, milyen szögből süssön a nap, mennyi legyen a levegő páratartalma, kik nézhetik, kik nem nézhetik, milyen márkájú legyen…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média