Emlékeztek még a tavaly februári antifa támadásokra Budapesten? Előre kitervelt, pontos, begyakorlott támadások voltak. Az volt a céljuk, hogy szándékosan súlyos, akár életveszélyes sérüléseket okozzanak találomra kiválasztott járókelőknek a szélsőbaloldali aktivisták. Összesen öt támadás történt Budapesten, amelyben összesen kilencen sérültek meg.

A képen széles mosollyal az arcán jelent meg a héten a bíróságon az antifa-támadások egyik vádlottja, Ilaria Salis, olasz állampolgár, akit azzal vádolnak, hogy az egyik fő szervezője volt a brutalitásnak.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök telefonon hívta fel Orbán Viktort az ügy miatt, közben a baloldali lapok arról írnak, hogy milyen rossz sorsa van a börtönben a támadónak. Abszurd a történet!! Az Antifát, az erőszakot visszautasítjuk! És azt is, hogy a globaslitáknak vagy a baloldali médiumoknak feleljen meg bárki is!

✌️3 tanulsága van annak, hogy Meloni felhívta Orbánt, amiért szerintük nem megfelelőek az antifa-támadások miatt fogva tartott olasz elkövető körülményei.
☝️Az első, hogy a globalista lobbi milyen…

Melonit elvesztettük.
Az olasz kormányfő telefonon hívta fel Orbán Viktort, hogy arról panaszkodjon: nem tartják elég jó körülmények között azt az olasz antifa nőt, aki még 2023 februárjában leütött…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média