️ Nekünk csak egy hívásba kerül, másoknak a gyógyulást jelentheti! Adományvonal indult a beteg gyerekek támogatására! 
A 1️⃣ 3️⃣ 6️⃣ 1️⃣ 3️⃣-as telefonszám hívásával, ezer forinttal támogathatjuk az…
Sajnos a gyakorlatban is megindult az iszlám hódítás Európában.
A Nyugat-Európában tomboló tüntetéseken nemcsak Palesztina mellett foglalnak állást az emberek, hanem az erejüket is demonstrálják. Csak idő kérdése, hogy kitűzzék az Iszlám Állam zászlaját valamelyik nagyvárosban. A közösségi médiában az ISIS, az Al-Kaida és a többi szélsőséges szervezet nyíltan a zsidók és keresztények elleni szent háborúra, a dzsihádra szólítanak fel. Talán még nem késő, hogy a brüsszeli bürokraták is észbe kapjanak. A migrációval együtt ugyanis a baloldal a nyugati világra leselkedő halálos fenyegetést is beengedi a kontinensre.
️ Nekünk csak egy hívásba kerül, másoknak a gyógyulást jelentheti! Adományvonal indult a beteg gyerekek támogatására! 
A 1️⃣ 3️⃣ 6️⃣ 1️⃣ 3️⃣-as telefonszám hívásával, ezer forinttal támogathatjuk az…
️Egységes volt-e a nemzetközi közvélemény az 1956-os forradalom megítélésében?
️Hogyan működött a nemzetközi híradás a vasfüggöny mögött ‘56-ban?
🫵A Kávészünet Kötterrel eheti vendége Szalay-…
Magyarországnak igaza volt 2015-ben, amikor az illegális bevándorlást elutasította és felhívta ezekre a veszélyekre Európa figyelmét.
️Ma sajnálatos módon véres terrortámadások, az izraeli vérengzést…
Egy hónapja tört ki az Izraeli háború! Megnövekedett a terror veszély, de eszükben sincs a bevándorláson szigorítani! Normális?
Undorító, hogy Bulgária a tranzítdíjat pont a tél beköszöntével emeli meg a gáz árának nyegyedével! Ez aljasság!
Bulgária bevezette a Magyarországot keményen sújtó gáztranzitdíjat, akár 30%-kal is nőhet a gázár
Cikk