Budapest főpolgármestere élő TV adásban jelentette ki, hogy Magyarország hadviselő félként részese az orosz-ukrán háborúnak. Nézzétek meg, hogy mit mondott pontosan.
A szociális tűzifa program által nyújtott segítség idén fontosabb, mint valaha.
Választókörzetemben 31 településen, összesen több mint 28 millió forint támogatás segíti a rászorulókat.
Karácsony Gergely szerint Magyarország háborúban áll Oroszországgal!
Ez jól mutatja, hogy a baloldal háborúba vinné Magyarországot.
Az Orbán-kormány ezt nem engedi. Mi békét akarunk️
Kormányinfó
Kormányinfó (2023. május 25.)
„Felelőtlen kijelentés. Sötét lelkű gazember. Életveszélyes Magyarországra nézve” – ezeket írták Karácsony Gergelyről, aki szerint Magyarország háborúban áll az oroszokkal. Ezt figyeld:
még jó, hogy Marxiék nem komcsik
A Tanács elnökségét nem választják: az egyes országok egymást követve töltik be ezt a tisztet. Ez azt jelenti, hogy minden tagállam sorra kerül. Magyarország is!
Isten hozta őket Csepelen, tisztelettel gratulálok a református és a baptista fenntartású oktatási intézmények vezetőinek, tantestületeinek, diákjainak és szüleiknek, hogy kerületünk oktatási-nevelési…