Nemzeti egység van a tűzszünet és a béketárgyalások mellett! A magyarok 91 százaléka szerint az orosz–ukrán háborúnak azonnal véget kell vetni. Tízből hét magyar szerint ártottak a szankciók Európának.
Texasban benyújtottak egy családbarát törvényt, melyben a magyar családpolitikára hivatkoznak. Szerintük az „megkezdte a csökkenő születési ráta megfordítását, és segít a prosperáló családok…
Káosz Nigériában: a készpénztől való túlzott függőség veszélyei - OECOGLOBUS
Az afrikai kontinens egyik legjelentősebb gazdaságának számító Nigériában kritikus állapotok uralkodnak: egy elhibázott…
Nem kellenek kifogások,
jönnek majd a kifogások!
Környékbeli pecák, csalik, terepmintás gatyás palik!
Nektek szól a felhívás!
Hamarosan lesz ívás!
“Még áll a Kárpátok határa. Él még a hazaszeretet.
Angyalok szárnyai
Óvják e nemzetet.
Dicsőség Istennek!”
👏🔥 HOPPÁ!
Varga Mihály becslései szerint az év végére 9,2 százalékra csökken majd az infláció és 1,5%-kal nő a magyar gazdaság!
A magyarok 70 százaléka károsnak tartja a szankciókat.
️ Az ukrajnai háborúban nem a jó és a gonosz seregei, hanem két szláv ország csapatai vívnak egymással időben és – egyelőre még – térben is korlátozott háborút.