Árnyékkormány 🟰 "Egy olyan ellenzéki politikusokból álló, általában nem hivatalos csoport, akik többnyire a hivatalban lévő kormány minisztériumszerkezetét követve, egy alternatív testületet alkotnak. Célja, annak a bemutatása, hogy bizonyos kérdésekben az adott ellenzéki párt hogyan cselekedne, ha kormányon lenne. Ezáltal a párt, saját alternatív kormányzóképességét is demonstrálni igyekszik a közvélemény előtt.” (Forrás: UK Parliament)

Az árnyékkormányt a DK szervezte meg. Vagyis Gyurcsány Ferencék maguk alá gyűrték a teljes baloldalt. Úgy látszik megelégelték az alulteljesített politikustársaikat. Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is kevésnek bizonyult.

Vegyük komolyan az árnyékkormányt, mert üzenetük világos: a nemzeti kormányt egy szankciópárti, globalista, Európai Egyesült Államokat szorgalmazó, a nemzetközi hatalomnak engedelmeskedő Gyurcsány-kormány váltaná le.

A magzatok esetében ez egy bevett szokás | #short
#magzatok #abortusz #mihazank #durodora #short

A válság pedig mindig a hiénáknak a legkedvesebb. Ezek mindig a válságokra várnak, a válságokban bíznak, mert válság és idegen segítség nélkül soha nem tudnak hatalomra vergődni. - írja Bayer Zsolt.…

Az Európai Unió végre fejezze be a nyolcadik szankciós csomag emlegetését
#fidesz #szijjártópéter #energia #embargo

Az Európai Unió végre fejezze be a nyolcadik szankciós csomag emlegetését!

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter sem a szankciós csomagokban látja a megoldást…

Litvánia katonai attaséját fogadta a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese

Bemutatkozó látogatásra érkezett Vilmas Satas ezredes, Litvánia Magyarországra akkreditált katonai attaséja Sándor Zsolt…

A litvániai többnapos látogatás alatt Vilniusban fogadta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát Antanas Matutis ezredes, a Litván Légierő parancsnoka, Artūras Radvilas…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média