1. budapesti Patrióta Nagygyűlés️ Hamarosan! A patrióták megerősítik szövetségüket és megvédik a szabadságukat. A Patrióták Európáért politikai közösség vezetői beszédet mondanak majd. Az európai patrióta barátainkra MINDIG számíthatunk.

🐕 Loki még csak ismerkedik a rendőrkutyák világával, de szerencsére nincs egyedül: ott van mellette jó barátja, Thor is. Hoztunk néhány képet róluk, ahogy együtt játszanak és felfedezik a…

Európában alig van érdemi védelem az energiaárak ellen – nálunk viszont van.

👉 Március 10-től: 595 forint a benzin, 615 forint a gázolaj a magyar autósoknak.
Miközben a régióban jóval magasabb árak…

Februárban mindössze 1,4 százalék volt az infláció Magyarországon, ehhez az eredményhez jelentősen hozzájárult az élelmiszer- és az üzemanyagárak csökkenése. Ha a kormány nem alkalmazna védett árat az…

Ez már biztos az a bizonyos baloldali „demokrácia”, amely miatt a Tisza akár Ukrajnát is felvenné az Unióba – ezzel háborúba sodorva hazánkat, kockára téve a magyar családok biztonságát és a jövőnket…

ZSENIÁLIS A NÉNI!
A tiszás nő kilopta a postaládákból Miskolcon Orbán Viktor szombati országjárásának szórólapjait, de egy a házban élő hölgy figyelmeztette, hogy ezt fejezze be! Fanasztikus emberek…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média