“A Tisza célja, hogy fokozatosan csökkentse a különadókat”. - Ezt mondta Kármán András, a Tisza gazdasági szakértője a Bloombergnek adott interjújában. Mit is jelent ez a gyakorlatban? A bankokat és a multikat tehermenetesítenék, miközben a magyar emberek adóját megemelnék, amiről már többször, több helyen is beszéltek. Szép…

Orbán Viktor: Január 1-től bevezetjük a 14. havi nyugdíjat.

A mostani szépkorúak végig dolgozták a szocializmust, a rendszerváltást, a válságokat, ők tartották egyben az országot akkor is, amikor sokan…

️Információk szerint a bizalom megrendülhetett Magyar körül, és egyre több jel utal arra, hogy Brüsszelben Karácsony Gergely lehet az új favorit. Főleg mert a Tisza párton belül Magyar Péternek meg…

Szegény 444! Mit kapnak majd ezek után a liberális újságírók Magyar Pétertől??

Az 1956-os forradalom belső kezdeményezés volt, külső segítség nélkül maradt.

A budapesti csúcs fontos kérdéseket vet fel, mint az európai fegyverkezés és a trianoni határok. Az EU katonai szerepe viszont abszurd, hiszen nem katonai szövetség. A fegyveripari növekedés mögött…

Ukrajnának vége, ha POKROVSZK elesik? / Resperger István elemzése!
Elesik Pokrovszk, pedig az ukránok körömszakadtáig védték az erődvárost. Vajon Kijev tudja-e pótolni az itt elvesztegetett fegyvereket és katonákat? Zelenszkij elnök hogyan fogja megmagyarázni a…
Ki felelős az ADATSZIVÁRGÁSÉRT?
Magyar Péter?

Trump üzent a nigériaiaknak. Amerika be fog avatkozni, nem fogják tűrni a keresztényüldözést. Helyes! Valakinek értünk is ki kell állnia.

A Tisza Párt Csernobilja ez az adatszivárgás: Úgy tűnik, Tóth Péter, KŐBALOS kampányfőnök is lelép. Lassan csak a szocijaik-szadeszeseik, az ukránok, a brüsszeliek, a Soros-ügynökök és a kamu profilok…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média