Így fogadták Donald Trumpot IzraelbenJared Kushner és Ivanka Trump is jelen voltak. Kushner, Trump veje, aki már első elnöksége idején is kulcsszerepet játszott az Ábrahám-egyezmények előkészítésében, most is aktívan küzd a békéért. Azt mondta: „Azt kívánom, hogy az elnöknek legyen ereje és víziója, hogy sikerre vigye ezt a küldetést, mert életek múlnak rajta.” A Hamasz 72 órát kapott minden élő és elhunyt túsz visszaadására, miután az izraeli hadsereg visszavonult a kijelölt vonalak mögé a Gázai övezetben. Az egész világ árgus szemekkel kíséri a béketervet. Ha sikerül, ez lehet az első komoly amerikai közvetítésű megállapodás, amely véget vet a 2023 októberében kezdődött két éves háborúnak.

Fél évvel a választások előtt továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz! A legfrissebb kutatás szerint a kormánypárt stabil előnnyel áll az élen. (XXI. Század Intézet)

Azt a betyár mindenit, de be vannak szarva a baloldalon, hogy Varga Judittól idegbe jön peti és a végén még elront nekik mindent- pedig már rég lehullt a lepel a feleségét, három gyermekének az anyját…

Te szeretnél meghalni egy olyan háborúban, amihez semmi közünk sincs?

Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései világosak: ha rajta múlna, minket, magyar fiatalokat is odaküldenének a frontra.

Mi viszont…

Egy édesanya üzent a háborús lázban égő Ruszin-Szendi Romulusznak.

“És ekkor (Magyar) Péter érkezett a segéllyel, mindezt elítélte, és nyíltan kimondta, hogy nem terroristákkal kell tárgyalni, hanem mindent meg kell tenni azért, hogy segítsünk Ukrajnának győzni” –…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média