Nagy magyar siker! 💪 Szilágyi Anna fényképe lett a világ legjobb sportfotója 2024-ben a fiatal fotóriporterek kategóriájában. A díjat Rabatban, a marokkói AIPS-kongresszuson adták át. Ezt mondta a díjátadó után: „Mérföldkövek ezek a karrieremben. Amikor először nyertem, akkor az volt az első világesemény, amelyen valaha részt vettem. Ez pedig egy következő mérföldkő, és már a nemzetközi karrieremben egy következő lépés. Az fogott meg a sportfotózásban, hogy minden megismételhetetlen, vagyis ha egyszer lemaradsz, akkor lemaradsz. A sportban mindig meg lehet találni a szépséget, továbbá nagyon fontos számomra, hogy meg lehet örökíteni az öröm és a bánat pillanatait.”

Anna a tavalyi párizsi olimpián a férfi 100 méteres síkfutásban aranyérmet szerző, amerikai Noah Lylesról készített, Bajnok című képével nyert.

️Váratlan fordulat!
Kapu Tibor a tervek szerint május 29-én indult volna a Nemzetközi Űrállomásra, de a NASA módosította az időpontot.

Kilövés legkorábban június 8-án!

Hogy az új idők nyelvén fogalmazzak: mi vagyunk a poszt, az ellenfél csak a komment. Mi írjuk a történetet, a kihívó ehhez csak lábjegyzet.
(Link a kommentben )

Nesze neked “Bezzeg Németország!”

👉 Érdemes figyelmesen elolvasni ezt a friss hírt a német fővárosból:

️ Erőszakba torkollott egy palesztinbarát felvonulás csütörtök este Berlinben, több rendőr…

ÍGY neveli egy APA a FIÁT?
Van ahol igen.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média