Érdekes, hogy a baloldali követőim között, itt a facebookon, milyen nagy ellenszenvet váltott ki a Hofiról készült beszélgetés. A youtube-on szinte pártállástól függetlenül mindenkinek tetszett az adás.

Két dolog lehetséges: azok, akik most pocskondiázzák a műsort VAGY NEM LÁTTÁK, vagy tulajdonképpen NEM ÉRTIK amiről szó van.

HOFI tehetségét senki sem vitatja. Minden idők legnagyobb humoristájáról beszélünk. Azonban az általunk készített anyagban egy új szemszögből is megismerhetjük őt. Hofi Géza életműve megkerülhetetlen, de ez nem csoda, hiszen a Kádár-korszakban csak ő ment a TV-ben.

Az írott sajtóban, a tévében, a rádióban, (amíg élt és a halála után is) jórészt csak ünnepelni lehetett Hofit, kritikus hangok pedig alig-alig jelentek meg róla. De hát így volt ez az összes egykori szocialista csillaggal, Vágó Istvántól kezdve Gálvölgyi Jánosig. Mező Gáborral megpróbáltuk körüljárni a Hofi jelenséget, ami Gábor szerint árnyalt lett.

Számítottunk rá, hogy a videó nézett lesz de közben megosztó is. Azt tanácsolom a baloldali követőimnek, hogy legalább nézzék végig, mielőtt kritikát fogalmaznak meg, és ha nem sikerül kulturált módon, akkor a frusztrációikat ne az én oldalamon vezessék le!

Mező Gábor
x #Hofi x Stefi Déri

Kocsis Máté: Washingtonban hatalomváltás lesz rövidesen, és a brüsszeliek gyengülni fognak! Ezért akarják mielőbb eltakarítani a háború-ellenes Orbán-kormányt, így kiadták Brüsszel Péternek,…

Kocsis Máté: „kiadták Brüsszel Péternek, Gyurcsányéknak és az összes többi lókötőnek, akiket már 2022 előtt is külföldről pénzeltek, hogy követeljenek előrehozott választásokat!“
A Fidesz…

miniszterelnök úr!

mint azt ön is tudja, jobb volna, ha minden jobb volna és ezt alátámasztják a 444-es kommentek is. miniszterelnök úr! ezt elmondták a Kunhalmi Ágiék is, de nekik nem volt hozzá ilyen…

Újévköszöntő koncerten Balatonalmádiban a Kerényi Imre Kult-Magtárban

Borsos Kata hegedűművész és az Anima Musicae kamarazenekar mesteri játékában Mozart, Dvořák, Tchaikovsky, Bartók, és a 200 éve…

Vedd a kabátod és kövesd a labanc haverod Poloska!
A köztársasági elnök úrról meg szépen beszélj, ha már anyád nem tanított meg viselkedni! Elnök úr valamit fel tud mutatni, karrier, család! Téged…

Január 6-án, 18:30 órai kezdettel Szántai Lajos ennek a szakrális történelmi folyamatnak az elemzésére vállalkozik, különös tekintettel a Szent Korona hazatértére és annak örökérvényű szakrális…

Tavasszal 5 millió forintos kormányzati forrásból újítjuk fel a budakeszi Pitypang Óvoda kerti játékait!
Hajrá, Budakeszi!🙌
Hajrá, Budakörnyéke!

Egész jól belejöttem!
Köszönöm, hogy a töki hölgyek nem nevettek (sokat) rajtam.
Köszönöm a tavalyi meghívást, várom a következő találkozást a Töki Lovas Sport Egyesület és a Töki Nosztalgia Társaság…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média