Egészen eszement ötlettel állt elő a Néppárt. Manfred Weberék közös állásfoglalásban azt követelik, hogy az EU-s országok a GDP-jük 0,25%-át adják Ukrajna győzelméért.
Nagy a csend Didier Reynders leköszönő igazságügyi biztos körül, aki a gyanú szerint lóttószelvényeket vásárolt a nemzeti lottón keresztül, amelyért egyébként belga miniszteri megbizatása idején ő volt a felelős. Majd a tisztára mosott nyereséget a magánszámlájára utalta.
Még jó, hogy korábban ő vádolta Magyarországot azzal, hogy hiányosságok vannak az összeférhetetlenségek felderítésében. Hát, azt hiszem erről ő is tudna mesélni.