Na ne. Az ENSZ azt javasolja, hogy a NŐI versenyeken csak NŐK indulhassanak.

Épp itt volt az ideje.

“És itt jön a Tisza Párt képbe, és hogy miért csatlakoztunk az Európai Néppárthoz, azon kívül, hogy osztozunk az értékeikben.” - Osztoznak az EPP értékeiben, erről beszélt Magyar Péter egy tegnapi…

️ Már az Európai Parlament Jogi Bizottsága előtt Magyar Péter mentelmi ügye
Magyar Péter a mentelmi joga mögé bújva akarja elkerülni az általa elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti felelősségre…

Úgy hallom, hogy a Magyar Petykó engem keres.
️Tegnap, amikor volt lehetősége találkozni, akkor meg elszaladt, mint egy nyuszika.
Kommentben nagy az arc, élőben meg futika.

Ma az EP-ben a saját feleségét is lehallgató telefontolvaj keménykedni fog.
Igazából azért hangos, mert nagyon fél, hogy elveszti a mentelmi jogát.

Fegyelmezetten spórolunk
A tavalyi azonos időszakhoz képest több mint 3️⃣0️⃣0️⃣ millió köbméterrel, 5️⃣,2️⃣ százalékkal kevesebb földgázt használtunk fel idén januártól szeptemberig.

A ️ Napenergia Plusz Program mérföldkőhöz érkezett: a több mint 3️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ lakossági fejlesztésre már 8️⃣ milliárd forintot folyósítottak, valamint már több mint 2️⃣0️⃣ ezer támogatási kérelmet…

Ha jól értem Weber urat, akkor Magyar Pétert ajánlja a magyarok figyelmébe.

Én kétszer meggondolnám, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy egy ilyen alakra érdemes-e alapozni Magyarországon -…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média