️Hogy mi történik éppen Brüsszelben?

Orbán Viktor odaállt az újságírók és az Európai Parlament képviselői elé és minden kérdésre válaszolt.✌

Közben Magyar Péter fél attól, hogy rákérdeznek a kényes ügyeire.

A miniszterelnök felvázolta az EU problémáit, konkrét megoldásokat javasolt, és keményen kiállt Magyarország érdekeiért. Ezt mondta: “Ha megtámadnak bennünket, meg fogom védeni a hazámat!”

A Tisza Párt elnöke hónapok óta az óbaloldal vádaskodásait ismételgeti és a hangoskodáson kívül semmiről, semmilyen konkrét elképzelése nincsen. Ráadásul felállva tapsol hazánk ellenfeleinek, akik ezért cserébe a mentelmi jogának megtartásával védik meg.

Egyelőre ennyi.

Hallgatva a mai EP vitát, úgy látom, hogy a képviselők egy része háttal áll a valóságnak. Mindenről akar és beszél is, csak a legfőbb kihívásokról, háborúról, migrációról, versenyképességről nem.

Orbán Viktor:
Mi magyarok továbbra is keressük az álmainkat, a hazák hazáját, a demokráciák demokráciáját és az istenfélő, a szellem csúcsait ostromló Európát.

Ursula von der Leyen biztos sok jót érdemel a globalista gazdáitól, hiszen pontról-pontra követi az utasításaikat.

Az európai emberektől ugyanez már nem mondható el, hiszen az európaiak csak veszítenek…

☝A magyar elnökségnek világos és fontos célkitűzései vannak. Sajnos az Európai Parlament az értelmes viták helyett az ócska baloldali propaganda színhelye lett.

Magyar Péter annyit tett hozzá a magyar elnökségről és az Európa jövőjéről szóló vitához, hogy monoton hangnemben felmondta az elmúlt hetek Facebook-posztjait. Ennél még a momentumosok is többet…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média