️ Megáll az ész! A holland rendőrség megtagadja a zsidó helyszínek őrzését "erkölcsi dilemmák"-ra hivatkozva. Hollandiában körülbelül 30 ezer zsidó él.

Az október 7-i izraeli Hamász-mészárlás óta pedig ugrásszerűen megnőtt az antiszemitizmus az országban, 800 százalékkal nőtt az incidensek száma! A cancel culture áldozatai lesznek a fiatalok, megtámadják és megfélemlítik őket. Elképesztő, hogy a hollandiai zsidókat szó szerint magára hagyja a politika és a rendőrség is.

Ezzel szemben Magyarország továbbra is biztonságos hely a zsidók számára. Ne feledjük, hogy a magyar zsidóság a harmadik legnagyobb közösség Európában, és a magyar kormánynak köszönhetően biztonságban és nyugalomban élhetnek.

Újabb tagok! A lengyel Konfederacja európai parlamenti képviselői is csatlakoztak a Patrióták Európáért EP-frakcióhoz.

Erősödnek a patrióta hangok, aggódhat a brüsszeli elit.

Ha ezt a csontot megfogtuk, akkor azt, mint a blöki, nem engedjük ki a fogaink közül, ez pedig a családoknak a támogatása.

Mert el akarunk jutni oda, hogyha valaki vállal egy, két vagy három gyereket,…

Egy év alatt meg kell duplázni a gyerekek után járó adókedvezményt, ami mindenkit érint, mindegy, hogy állami szektorban dolgozó vagy magánszektorban.

Tehát a gyerekesek azok számíthatnak arra, hogy…

Foglalkoztatási szektortól függetlenül meg kell duplázni a gyermekek után járó adókedvezményeket! 👨‍👩‍👧📈

Fő célunk, hogy továbbra is segítsük a családokat

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média