Készülődés holnapra…

Ebben az árvízi helyzetben összefogásra van szükség. Holnap én is szeretném kivenni a részem a segítségnyújtásból.

Felkészülten várják a védelmi bizottságok Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében, illetve a fővárosban az Ausztriából érkező, aggasztó méretű árhullámot. A védekezés koordinálásáért felelős testületek 0-24-ben követik nyomon a helyzetet, hogy szükség esetén a további döntéseket azonnal meg tudják hozni.

Bárki segíthet. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság azt javasolja, hogy a segíteni akarók keressék fel annak a településnek a honlapját vagy közösségi média oldalait, ahol ezt megszeretnék tenni.

A nap végére egy fantasztikus jó hír is érkezett
Két és két érmet, valamint 1️⃣2️⃣ kiválósági érmet szereztek a magyar fiatalok a szakmák világbajnokságán, ezzel
7️⃣0️⃣ országból a TOP 1️⃣0️⃣-be…

Helyzetjelentés a Lajta mellől. Kiemelt védekezés szükséges, de megakadályozzuk, hogy a víz áttörje a gátakat.

👍 Helyes! Most nem idiótaságokat kommentelő és okoskodó fotelhuszárokra van szükség!
☝️Ember kell a gátra, nem hisztériázó és hergelő senkikre.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média