Egy kis búvártörténelem

Az a szerencsés korosztály vagyok, aki Cousteau kapitány és Hans Hass filmjein, könyvein nőtt fel. Hozzájöttek még kalandregények kalózokról, felfedezőkről, elsüllyedt kincsekről és más csodákról, a tenger és minden titokzatossága már kora gyermekkoromban megfogott.

A merülés maga a csoda, sehol sem kerülhetünk olyan közel a természethez, mint a tengerekben, amikor körbe úszik minket egy makrélaraj, vagy pár kíváncsi delfin jön oda hozzánk, hogy palackorrukkal megnézzék a betolakodókat. Nem is csoda, hogy a búvárkodás majdnem olyan idős, mint az emberiség. A görög szivacshalászok már Archimédesz idején (i.e. 350) használták az általa kifejlesztett búvárharangot. Amely egy szélesebb szájú hordóhoz hasonlított és láncnehezékekkel engedték le a víz szintje alá.

Az arab tenger gyöngyhalászai már használtak sznorkelt, hogy a felszínről kémlelve megtalálják a remélhetőleg gyöngyöt rejtő kagylókat. Ezt később az első harci búvárok is átvették, hogy észrevétlenül eljussanak az ellenséges hajókig. Az első búvárruha tervrajza 1500-ból szármaik és a reneszánsz nagy polihisztora Leonardo da Vinci tervezte. A disznóbőr ruhához egy sisak csatlakozott két üveg nézőkével és két cső volt rákötve, amelyek biztosították a légcserét. Anno nem lett egy sikersztori, ám 2003-ban Jaqui Cozens, egy francia búvárnő és csapata legyártották majd kipróbálták Leonardo búvárruháját és láss csodát működött, igaz csak 3 méter mélységig jutott le vele, de akkor is remek történet.

A múltszázadban, már nehézbúvárok merültek ólomcipőben, rézsisakokban és kézi pumpákon juttatták nekik a levegőt. Ez nem volt egyszerű feladat, mivel nem volt szabad túl gyorsan, túl sok levegőt pumpálni, mivel akkor a búvárruha túltelt, felfújódott és feljöhetett a felszínre. Ez keszonbetegséget (dekompressziós betegséget) okozott és súlyos esetekben tüdőembóliával, bénulással, sőt halállal végződött. Ezt a módszert használta a haditengerészet és a hídépítők is. Sokáig ezek a nehézkes eszközök voltak az egyetlen búvárfelszerelések. Nem csoda, hogy sport, illetve természetkedvelő búvárkodás akkoriban még nem volt.

A nagy áttörést Cousteau és Dumas hozták. A két francia haditengerészeti búvár találták fel a modern légzőkészüléket és a neoprén búvárruhát, forradalmasítva ezzel, mind a katonai, mind az ipari búvárkodást. Nem sok idő kellett, hogy a civilek is kedvet kapjanak a nagy kékséghez. Én magam már jó harminc éve búvárkodom és mindig boldogság ott lenni a hajón, előkészíteni a felszerelést a merüléshez, majd egy óriáslépéssel beugrani a tengerbe. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogyha teheti és a tengernél nyaral próbálja ki ezt a csodás sportot. Minden búvárbázis kínál úgynevezett intro merülést, ahol egy rövid oktatás után, egy tapasztalt oktatóval vagy divemasterrel néhány méter mélységben meg lehet tenni az első és talán nem utolsó uszonycsapásokat.

Ajánlott irodalom Jaques-Yves Cousteau, Frederic Dumas „A csend világa”.