Iszlám Állam köszöntés a düsseldorfi reptéren

A düsseldorfi repülőtér vezetése azonnali hatállyal megvált három migrációs hátterű munkatársától, akik csomagrámolóként dolgoztak. A három férfi egy tiktok videót tett közzé, amelyen felemet mutatóujjal a "takbir" köszöntést végzik, ahogy azt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet katonái tették.
Két férfit már bevitt az Alkotmányvédelmi Hivatal és kihallgatták őket, a harmadik éppen külföldön tölti szabadságát. A hivatal szóvivője elmondta a sajtónak, hogy mindhárom férfi felkerült a megfigyelési listára. Rossz belegondolni, hogy hozzáfértek az utasok csomagjaihoz és bejárásuk volt a repülőgépek csomagterébe...

Idén már több mint kétszer annyian kedvelik Orbán Viktort Romániában, mint egy évvel korábban – derül ki a Nézőpont Intézet romániai közvélemény-kutatásából. 2020-hoz képest több mint háromszorosára…

️A kozmopolitizmus egy utópisztikus gondolat.

👉Olyan utópisztikus ideológiáknak jelenti a táptalajt, mint a liberalizmus vagy a marxizmus.

️Ezek az izmusok teljesen elszakadtak a valóságtól.

A német vezetés újabb óvintézkedéseken gondolkodik, a szénbányák után pedig a lignitbányákat is újranyitnák.

Erre egészen biztos, hogy felébredsz! 🛌

És akkor vagy igazán szerencsés! Ha jelez a szén-monoxid-érzékelőd, soha ne arra gyanakodj, hogy meghibásodott. Azonnal nyiss ablakot! 🪟 Még jobb, ha kimész a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média