Jó reggelt Barátaim, ezt nem tudtam kihagyni :D

Jakab Péter “aszongya”, hogy megint úgynevezett keményeket szeretne mondani a mai napirend előtti felszólalásában. Anyám, borogass!
Viszont Gyurcsány jobbikos betanított munkása keveri a keményet a primitívvel, a politikai vádakat a személyes sértegetéssel, az előadni kívánt bohócműsora pedig már roppant unalmas és szánalmas. Mindenki tudja, hogy a produkciója még csak nem is a kormányoldal gyalázásáról szól, hanem kizárólag a saját szereplési vágyáról. Éppen ezért a kormánypárti frakciók tagjai távolmaradásukkal szeretnének elmondani Jakab Péternek mindent, amit róla gondolnak. Sajnos, bizony, nem leszünk közönsége a “művész úrnak”, de még az is komoly vita tárgya nálunk, hogy az alpári vagdalkozása egyáltalán megvetésre érdemes-e. Szóval ne bántódjon meg a kezdő ávós tempó bohócsipkával koronázott királya, de ma a falnak kell elmondania, amit szeretne. Meg néhány kötelezően jelen lévő államtitkárnak, akiknek sok erőt kívánunk! Amint végzett, visszamegyünk a terembe. Szép napot!

Ez ultra ciki: így tart nemzetközi sajtótájékoztatót Karácsony Gergely, eddig nem látott felvétel!

️Emlékezetes: korábban azt állította, hogy van nyelvvizsgája (valójában nincsen) és érti az angol…

2021 első negyedévében a magyar nemzetgazdaság teljesítménye - a várakozásokkal szemben - 2 százalékkal jobb volt, mint az azt megelőző negyedévben.

A hazai GDP-növekedés mértéke lekörözte a francia,…

Brave Warrior 2021 🤜💥🤛

Somogyi András tőrm.
Adorján Krisztián szkv.

Dunába zuhant embert mentettek a tűzoltók

A Dunába zuhant egy férfi Budapesten, a Lánchíd pesti hídfőjénél hétfőn késő este. Kimentéséhez a fővárosi tűzoltók a fővárosi tűzoltó búvárszolgálat…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média