Ritka, szép ajándék Erdogan elnöktől

A NATO csúcs résztvevői egy Törökországban gyártott Gumusay .357 Magnum típusú revolvert kaptak ajándékba. A törökök méltán büszkék az MKE fegyvergyártó egyik remekművére. Starmer brit kormányfő nem tudta elvenni az ajándékot, mivel kézifegyverek magánszemélyeknél tiltottak hazájában. A kanadai kormányfő az éles lőszerek nélkül vitte magával a revolvert. A belga miniszterelnök, Bart De Wever a brüsszeli repülőtér rendőrségének adta át a fegyverét, hogy egy biztonsági széfben helyezzék el. Vicces mód a belga politikus csak a landolás után nézte meg az ajándékdobozt és ott szembesült a fegyverrel. Karol Nawrocki lengyel elnök egyik munkatársa elmondta, hogy az elnök revolvere a varsói repülőtéren vámkezelésre vár, és egy megfelelő helyen fogják tárolni, „hogy egyrészt biztonságban legyen, másrészt pedig ajándékhoz méltó módon kezeljék”. „Természetesen senki sem fog vele lövöldözni” – tette hozzá.
A holland és a svéd miniszterelnöki hivatal közölte, hogy az ő revolvereiket a megfelelő ankarai nagykövetségekre szállították. A holland példányt hatástalanítani fogják, míg a svéd a behozatali engedélyhez szükséges papírokra vár. Ursula von der Leyen azt nyilatkozta, hogy az. övét egy katonai múzeumnak ajándékozza.
Merz német kancellár hozta a formáját és kiakadt az ajándékon, nem is vitte magával Berlinbe, hanem Törökországban hagyta a német nagykövetségen... Nem túl elegáns húzás...

Elszabadult a pokol Párizsban, miután a francia válogatott két góllal megverte Marokkót a világbajnoki negyeddöntőben!

Mielőtt kivonulna értem a rendőrség!
Szeretném a kedves követőimnek jelezni, hogy a látszat csal.
Valójában a NATO csúcson hatalmas volt a sajtóérdeklődés Magyar Péter iránt.
Csak azt pont nem tudta…

️ Bangó Sándor tegnapra ígérte, hogy megnevezi ki az a “Zsolti bácsi”, de semmi sem történt! Bangó Sándor Amerikában tengeti az életét.

️ Kit kérdezzünk? Magyar Pétert, Bódis Krisztát vagy Magyar…

️Bangó Sándor, a Szőlő utcai gyermekotthon egykori lakója korábban a Magyar Péter testvérének tulajdonában álló Kontrollnak azt állította, hogy évekkel ezelőtt egy magas rangú politikus is szexuálisan…

Marci bácsi Sanyikája Amerikában villog, miután összegyűjtöttek neki 100 millió forintot, de még mindig nem tudjuk ki a Zsolti bácsi, pedig erre a telefontolvaj egy egész kampányt épített fel!

A tegnapi fotó, amely egyértelműen bizonyítja, hogy hatalmas tömeg volt a Sándor-palotánál. Ezt a kommentet írta egy tiszás. Egyszerűen nem akarja elhinni, hiszen a messiása megmondta, hogy mindössze…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média