Akkor öt és fél hét alatt erre sikerült jutni.

1. A miniszterelnöki tisztség betöltésének időbeli korlátozása egy többpárti parlamentáris demokráciában teljes értelmetlenség. (Ami nem meglepő, hiszen általában minden az, ami a Momentum-agytrösztben született). Az számít ugyanis főnöknek, aki a parlamenti képviselőjelöltek kiválasztásában döntő szóval bír. Amennyiben egy párt vagy mozgalom széles belső közvéleménye, akkor az; ha egy zárt klikk, akkor az; és ha egy vezér, akkor amaz.

Mindez persze legalább száz éve ismert kihívás a parlamentarizmus számára, hiszen a törvényhozás nem tudja betölteni eredeti funkcióját, vagyis azt, hogy autonóm szereplők vitában meggyőzik egymást. A képviselők egyre inkább egy csoportnak kiszolgáltatott, annak álláspontját bemutató, hatalmi érdekei alapján eljáró színészek és lobbisták, és nem tényleges politikusok. A tendencia pedig csak erősödik, lásd a legutóbbi magyar választást, ahol gyakorlatilag avatarokat küldtek egyéni körzetekből az országgyűlésbe. A probléma ez, és nem az, hogy ki hány évig miniszterelnök.

Jarosław Kaczyński a PiS második győzelmét követően már nem lett kormányfő, hol miniszterelnök-helyettes volt a kormányban, hol az sem. Ennek ellenére ő vezette ténylegesen a lengyel államot.

2. A KEKVA-knak juttatott állami vagyon elvételére némi kreativitással születhetett volna nehezen kikezdhető jogi megoldás. Ám ami ide le van fektetve, azt államosításnak hívják, és évtizedek óta példátlan. Van olyan KEKVA, amelyik eredetileg magánalapítású, és a KEKVÁ-k többsége menet közben szerzett olyan vagyont, amelyik soha nem volt állami (pl egy önkormányzat területet ad campus-építésre), ezeket innentől egy kormánydöntéssel einstandolni lehet.

Ebben nem is a KEKVA-k az igazán érdekesek, hanem hogy mindez hova vezethet. Mivel az, hogy egy állami juttatás mértéke és időpontja mennyiben és mikortól kérdőjelezhető meg, azaz mi "szerezhető vissza", az innentől kétharmaddal eldönthető és passz. Hogy értsük: a magyarok tulajdonában lévő dolgok jelentős része évtizedekig állami tulajdon volt, és lakásokat, üzlethelyiségeket, adott esetben földeket roppant kedvezményesen értékesítettek, mert az állam nem tudta fönntartani őket, nem tudta üzemeltetni a gazdaságot. Innentől nincs garancia, hogy kétharmaddal kimondják, hogy az egykori állami vagyont (amit ha nem is ingyenesen, de az érték pár százalékáért értékesítettek) "nemzeti vagyonnak" minősítik, és a kormány döntésével a tulajdon az államra száll, legfeljebb az akkori vételár mai értékének kifizetésével.

3. Beterjesztettek egy hirtelen összetákolt törvénytervezetet a devizahiteles szerződésekből következő eljárások ideiglenes kezeléséről, tele értelmetlen mondatokkal. Olyan rendelkezést tartalmaz például, hogy egy árverési vevő, aki már megfizette a vételárat, de az ingatlant még nem adták át neki, az mégsem lesz tulajdonos, de legalább az előleget is bukja. Ma is sikerült jelentősen erősíteni a jogbiztonságot!