Trump szerint őrültség, amit Ukrajna művel

Donald Trump megválasztott amerikai elnök élesen bírálta, hogy Ukrajna amerikai fegyverekkel lövi Oroszországot. „Őrület, ami történik, egyszerűen őrültség. Ellenzem, hogy rakétákat lőjjenek több száz kilométerre Oroszországba” - mondta Trump a Time magazinnak, amely az »Év személyiségének« választotta.

Mintegy három héttel ezelőtt Joe Biden elnök konkrét felhatalmazást adott a kijevi vezetésnek arra, hogy az Egyesült Államok által szállított „ATACMS” rakétákat lőjön ki oroszországi célpontokra. Donald Trump most azt mondta: „Miért tesszük ezt? Csak eszkaláljuk a háborút és tovább rontjuk a helyzetet. Ezt nem lett volna szabad engedélyezni”.

Ezzel Olaf Scholz német kancellárhoz hasonló álláspontot képvisel, aki ellenzi, hogy Németország „Taurus” cirkálórakétákat adjon Ukrajnának, hogy az oroszországi katonai támaszpontok megsemmisítésére használhassa azokat. Őt az AfD és a BSW támogatja. A CDU/CSU kancellárjelöltje, Friedrich Merz viszont a fegyverek szállítását akarja, és egyetért a Zöldekkel, akik szintén átadnák az 500 km hatótávolságú „Taurusokat”.

A választási kampány során Donald Trump azt ígérte, hogy 24 órán belül véget vet az ukrajnai háborúnak. A politikus azonban az interjúban nem akarta elárulni, hogy milyen konkrét tervei vannak erre vonatkozóan. Ez ugyanis „szinte értéktelenné” tenné azt - mondta a republikánus párt megválasztott elnöke. A Time-nak adott interjújában az új amerikai elnök világossá teszi, hogy mindenáron véget akar vetni a háborúnak: „A pusztítás mérete, az emberek áldozatok száma elfogadhatatlan, és itt mindkét oldalról beszélek. Tényleg mindkét félnek előnyös, ha véget vetünk ennek a dolognak”.

Németország és több más európai ország ígéretet tett arra, hogy „működőképes biztonsági garanciákat” adnak Ukrajnának abban az esetben, ha Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalba lépése után tűzszüneti tárgyalások kezdődnének Oroszországgal – közölte csütörtökön Berlinben Annalena Baerbock német külügyminiszter, mint szervező európai hivatali kollégákkal folytatott tanácskozása végeztével és egy közös nyilatkozatuk kiadása után.Az úgynevezett Berlini Nyilatkozatban Németország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság külügyminisztere, valamint Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ismételten leszögezték, hogy továbbra is támogatják Kijevet. „Eltökéltek vagyunk abban, hogy erős biztonsági garanciákat adunk Ukrajnának, beleértve ebbe az ország megbízható, hosszú távú katonai és pénzügyi támogatását”.

A fentemlített országok láthatóan továbbra is eltökéltek abban, hogy Ukrajnának folytatni kell a háborút, hiszen a nyilatkozat hosszútávú katonai segítségről beszél. Feltehetően ennek hatására utasította el Zelenszkij ukrán elnök az Orbán Viktor által javasolt karácsonyi tűzszünetet. Mindemellett Kijev megerősítette, hogy továbbra is NATO tag akar maradni és jelen pillanatban elutasít minden párbeszédet Moszkvával.

A lassan távozó washingtoni demokrata kormány újabb 500 millió dolláros katonai segélycsomagot nyújt Ukrajnának, amely lőszert, páncélozott járműveket, sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi felszereléseket tartalmaz – közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter egy közleményben. Láthatóan a demokraták még az utolsó heteket kihasználva és összezárva Brüsszellel fokozni akarják egy világháború veszélyét.

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban hangsúlyozta, hogy az új fegyverek Ukrajnának történő szállítása nem változtatna a fronton kialakult helyzeten, hanem csak meghosszabbítja a konfliktust.

Az M85-ös végső szakaszának megépítésével közvetlen kapcsolatot hoztunk létre az osztrák határ és a teljes magyar autópálya-rendszer között.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média