Izrael elfoglalta a Golán-fensík szíriai oldalát is
Kora reggel ismét hangos robbanások hallatszottak a szíriai fővárosban, Damaszkuszban. Bashar al-Asszad bukása óta Izrael nagy intenzitással bombáz célpontokat a szomszédjában. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja 48 óra alatt több mint 300 támadásról számolt be. Izrael megfenyegette a lázadó milíciákat, hogy minden Izrael elleni akciót komoly megtorlás fog követni.
A kézműves Mohamed inkább elmenekült - Damaszkuszból Libanon irányába: „Az izraeli bombázások hangos dörrenései egész éjjel nem szűntek meg. A támadásoktól remegtek az épületek az egész városban”, -mondta a szemtanú.
Gideon Saar izraeli külügyminiszter tegnap kijelentette, hogy országa „stratégiai fegyverrendszereket, köztük vegyi fegyverek maradványait és nagy hatótávolságú rakétákat támadott meg, hogy megakadályozza, hogy azok szélsőségesek kezébe kerüljenek”. A tengerparti haditengerészeti támaszpontok és több katonai repülőtér voltak célpontok országszerte - valamint több helyszín a fővárosban és környékén. Egy Damaszkusz melletti kutatóközpont bombázása után a lakosok erős gázszagról számoltak be. Az Asszad-rezsim, amerikai források szerint, a háború során többször bevetett harcigázokat a lázadók ellen.
Az izraeli hadsereg nem korlátozza a szomszédos országban végrehajtott műveleteit a légicsapásokra. Az izraeli csapatok a megszállt Golán-fennsíkról harckocsikkal nyomultak előre Damaszkusz felé. Ez egyértelműen megsérti az Izrael és Szíria között 1974-ben kötött úgynevezett kivonulási megállapodást - mondta Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja egy genfi sajtótájékoztatón. Az izraeli légicsapások és behatolások szíriai területre nagyon aggasztóak, és véget kell vetni nekik - mondta. Maga Izrael a katonák átcsoportosításáról beszél a két ország közötti ütközőzónán belül, és az előrenyomulást védelmi akciónak minősíti. Egy katonai szóvivő ugyanakkor cáfolta azokat a médiajelentéseket, amelyek szerint izraeli tankok állítólag Damaszkusz közelében vannak. A Platform X-en ezt „teljesen hamisnak” minősítette.
Az izraeli kormány kedden bejelentette, hogy a Golán-fensík vasárnap elfoglalt részét annektálják és ezzel Izrael részének tekintik.
Arab megfigyelők viszont azt gyanítják, hogy Izrael messzebbre mutató célokat követ, mint az iszlamisták jelentette fenyegetés elhárítása. „Izrael a legerősebb hatalom akar maradni ebben a térségben, úgy akar cselekedni, ahogy neki tetszik, és tetszése szerint átrajzolni a térképet” - mondja Ahmed El Hammadi a szíriai hadsereg egykori dandártábornoka, aki évekkel ezelőtt csatlakozott az Aszad-ellenzékhez, és ma Isztambulban él. „Izrael megragadta a lehetőséget, miközben Szíriában hatalomváltás van, a hadsereg teljesen összeomlott, és káosz uralkodik” - mondja El Hammadi, „ezért bombázza Izrael a szíriai hadsereg állásait és infrastruktúráját”. Egyiptom, Katar és Szaúd-Arábia a nemzetközi jog megsértéseként ítélte el az izraeli előrenyomulást Szíriában. Ez veszélyezteti a biztonság helyreállításának esélyeit Szíriában Aszad bukása után. Izrael megfenyegette a lázadó milíciákat, hogy minden Izrael elleni akciót komoly megtorlás fog követni.