Felháborító, hogy Magyarországnak
️napi 6️⃣ millió
️ forint bírságot kell fizetnie a migráció elutasítása miatt Brüsszelnek
.
Száz éve kezdte meg működését az Üdvhadsereg az első magyarországi helyszínén, az erzsébetvárosi Almássy utca sarkán.
Ennek emlékét mostantól emléktábla jelzi.
Az Üdvhadsereg munkája nélkülözhetetlen az olyan világban, ahol a szegénység, a háború okozta szenvedések és a háborúval járó emberkereskedelem mellett az egyházaknak együttesen kell küzdeni a közös értékekért és az olyan gondolkodás ellen, amely betiltja a kereszteket nyilvános helyeken és az egyházi ünnepeken.
Közösen kell felemelni a szavunkat a kirekesztő, gyűlölködő politikával szemben, amely vallási, faji és nemi alapon akar hátrányos megkülönböztetést érvényesíteni.
Köszönet az Üdvhadsereg áldozatos, elkötelezett segítő munkájáért!
/posztok.hu

Barátságunk Azerbajdzsánnal nem konjunktúrafüggő.
️
Köszönjük, hogy idén is ott lehettünk Kónyban, és imádkozhattunk a…


A tiétek, netán az Önöké
️A háború csak erős hadsereggel kerülhető el!