Szenczy Sándor
Fantasztikus kisugárzása volt. Mindenkihez szeretettel közelített, a bajbajutottakon gondolkodás nélkül próbált segíteni. Nagyon sok ember életét változtatta meg.
Elképesztő lendülettel…
🧰️A Jobbik háza táján furkálódnak
Szenczy Sándor
Fantasztikus kisugárzása volt. Mindenkihez szeretettel közelített, a bajbajutottakon gondolkodás nélkül próbált segíteni. Nagyon sok ember életét változtatta meg.
Elképesztő lendülettel…
Vincenzo Nibali, az olaszok nagy kedvence, utoljára ment Girot. Kétszer-kétszer volt első, második és harmadik, most a 4. helyen végzett. Láthatóan nagyon szeretik.
Az Országos Kompetenciamérésre 2020-ban a járvány miatt elmaradt, 2021-ben megszerveztük, most hoztuk nyilvánosságra az eredményeket.
A negatív várakozás és a nemzetközi tapasztalatok ellenére a…
🛹 Gördeszkások, görkorisok és BMX-esek is használhatják hazánk legmélyebb görparkját
☝ Az újonnan használatba vett rákosmenti pálya egy 345 négyzetméter alapterületű, három tagból álló medencés flow…
A mai napon adtuk át Rétvári Bence miniszterhelyettes úrral és Kisfaludy László helyettes államtitkár úrral a köznevelésért felelős miniszter által adományozott pedagógusnapi díjakat. Köszönettel…
Örömmel vettem ma részt az Újpesti EGYMI fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
Pedagógusnap alkalmából köszöntök minden pedagógust!
GÓÓÓL!!!
Vezetünk Anglia ellen!!!
Undorító a Ryanair és a vezetője is. Remélem jó nagy bírságot kapnak majd!