🙏 Gratulálok Székely János szombathelyi megyéspüspök úrnak, akit a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember harmadikai ülésén elnökké választottak!
Sok erőt, bölcsességet és áldást kívánok új feladatához.

Hálásan köszöntöm Erdő Péter eminenciás bíboros urat, aki folytatja szolgálatát az Állandó Tanácsban, és Felföldi László püspök urat, aki az Állandó Tanács új tagjaként vállal szolgálatot, valamint Udvardy György veszprémi érsek urat, aki továbbra is az MKPK elnökhelyettesként segíti a testület munkáját.

Egyúttal szeretném őszinte hálámat kifejezni Veres András győri megyéspüspök úrnak, aki az elmúlt években elnökként nagy elkötelezettséggel és hűséggel vezette a Konferenciát. 🙏

Isten áldása kísérje a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megújult vezetésének munkáját, hogy továbbra is erősítse nemzetünk lelki közösségét és értékeit.

Ma Balmazújvárosban jártam, ahol a képviselőtestület működésképtelensége miatt átmenetileg ellehetetlenült a közétkeztetés. Ennek következtében a Balmazújvárosi Egyesített Óvodában és Bölcsődében 612…

Ma személyesen is ellátogattam a Monori Tankerületi Központ által Gyömrőn létrehozott modern, átmeneti iskolaépületbe.

Az ideiglenes, de minden igényt kielégítő létesítményben 24 tanterem, tornacsarnok…

Magyar Péter megint lebukott!

Kiderült: ő maga utasította az embereit, hogy hallgassanak a TISZA-ADÓRÓL a választásokig!

A Tisza-adót kidolgozó luxus közgazdászuk szólta el magát: Magyar Péter nem…

-Szentkirályi Alexandra-
A rezsicsökkentés eltörléséről beszélt Surányi György,
a baloldal ex-jegybankelnöke
a rákosmenti TISZA-sziget ülésén.
Link a kommentben.

Kötcsén egy kiadós balhé keretében új arcokat tervez bemutatni a kiskakas. Nagyon várjuk őket! A régiek is mind beváltak.

A kötcseiek sem értik, miért visz balhét és provokációt a Tisza a falujukba.…

Hoppá-hoppá!

🤷Nem fogjátok elhinni, de a Telex kénytelen volt írni Tarr Zoltán etyeki beszédéről.
☝️Az igazmondás azonban végül elmaradt, úgyhogy most zebráznom kell!

Nem, kedves Szerkesztőség!

A…

„Eluralkodott Magyarországon a minden rosszizmus szemlélete – vannak olyan sajtótermékek, hogy ha csak azokat olvasnám, rég felvágtam volna az ereimet” – fogalmazott Windisch László, az Állami…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média