Magyarország elkötelezett a hazánkban élő nemzetiségek támogatása mellett, ennek jegyében került sor a szlovén közösségnek szánt támogatások bejelentésére, valamint egy személyes találkozóra a nemzetiségi ösztöndíjprogramban részt vevő szlovén fiatalokkal.

Hiába kéri Brüsszel a multik terheinek csökkentést, kiállunk a magyar családok mellett.

Megvédjük a magyar családokat
Meghosszabbítjuk a kamatstopot

A bankokkal folytatott tárgyalásokat követően december 3️⃣1️⃣-ig biztosan marad a kamatstop!
Brüsszel szeretné eltörölni a kamatstopot és…

Nem volt ez mindig így. Amikor a baloldal utoljára kormányon volt, 2009-ben, a bűncselekmények száma 394 ezer volt. 2024-ben 233 ezer. 40 százalékkal csökkent. 2009-ben 140 emberölés történt. 2024-ben…

A kereskedelmi multinacionális cégek az árréscsökkentés miatt Magyarországot feljelentették, ezért Brüsszel újabb eljárást indított Magyarország ellen, megtámadva az élelmiszerek és a háztartási…

Mai kormányülésen döntöttünk arról, hogy meghosszabbítjuk újabb fél évvel a kamatstopot.

A magyar családok oldalán állunk!

️ Ez mintegy 300 ezer hitelszerződést érint!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média