Magyarország - Hollandia 36:32
Mesteri végjáték volt! Bravó fiúk! 
Új épületszárnnyal bővült az Arany János Református Általános Iskola Nagykőrösön! 
Ma délelőtt Nagykőrösön részt vettem az Arany János Református Általános Iskola új épületszárnyának átadásán, amelyet ünnepi istentisztelet előzött meg. Az eseményen velünk volt Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is.
Az ünnepség a Református templomban kezdődött, ahol Takaró András esperes hirdetett igét. Ezután az iskola diákjainak szívmelengető műsora következett, majd Kósa Zoltánné főigazgató félévzáró beszédében összegezte az elmúlt hónapok eredményeit. Szabó Gábor vezető lelkipásztor pedig az új épületről osztott meg részleteket.
Az új szárny modern felszereltségével két nagyobb terem – könyvtár és művészeti célokra kialakított helyiség –, egy hittanterem, valamint két nyelvi terem várja a diákokat. A bővítést a növekvő gyermeklétszám tette szükségessé, a beruházás teljes összege 450 millió forint, amelyhez a kormány 300 millió forinttal járult hozzá.
A jelenlévők nagy érdeklődéssel tekintették meg az új termeket, amelyek hétfőtől már az oktatás szolgálatába állnak. Ez a fejlesztés ismét egy lépés a gyermekek jövőjének biztosítása és Nagykőrös fejlődése érdekében.
Magyarország - Hollandia 36:32
Mesteri végjáték volt! Bravó fiúk! 
👏❤️ Nagy csata, nagy győzelem Hollandia ellen! Csoportgyőztesként jöhet a középdöntő a vb-n a magyar válogatottnak! Ria-ria Hungária!

HUN 36:32 NED
A férfi kézilabda-válogatottunk brilliáns sikerével zárul a hét! Szép volt!
Óbudán nem lett kutyavásár. Fölényes győzelem Óbudán! Az elmúlt három választás legjobb eredményével védtük meg Óbuda becsületét.
Gratulálok, Malinás Sándor! Hajrá, Magyarország!
Hajrá, Óbuda!
Csak a Fidesz!


Budapesten a III. kerületben és Veszprémben is győzött a jelöltünk az időközi választáson.
Gratulálunk! 
Könnyített részvételi feltételekkel nyílik újra 2025. január 20-án az energetikai otthonfelújítási program. Így a jelentkezésre jogosultak köre mintegy 300 ezer családdal bővül.
☝️
Fidesz győzelem Veszprémben és Óbudán!
Gratulálok Kavalecz Gábornak és Malinás Sándornak!
Csak a FIDESZ!

A Patrióták párt delegációja a washingtoni Biblia Múzeumban szervezett beiktatási előrendezvényen.
🤝🇺🇸 Rick Santorum volt szenátor Magyarország nagy barátja. A Patrióták különösen kedves fogadtatásban részesültek ma az általa szervezett rendezvényen. Washingtonban ma mindenki beiktatási lázban…
Fidesz győzelem Veszprémben és Óbudán!
A Tisza meg csak apad... 