Napló/1379: Az idei évben is tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazzuk a lakiteleki főiskolásokat, egyetemistákat. 36 diák pályázatát fogadtuk el.
A ösztöndíj havi összege a tanulmányi eredménytől függ:
4,85…
A Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Koll. 151 millió forintból kialakított vegyesforgácsoló tanműhelyének átadásán jártunk ma.
Fontosnak tartom ezeket a találkozásokat és ünnepeket, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni: a jó szakember kincs, megbecsülésre érdemes, aki egyszerre támasza a családjának és hozzájárul hazája gazdaságának erősödéséhez is.
Az iskola a fennállásának 150. évfordulóját ünnepli, ezért a mai ünnepségen elmondtam, a modern környezet sem helyettesítheti a bencés szellemiséget. Ezt a kiskunfélegyházi középiskolában tanulók a megszerzett tudással és szakértelemmel együtt viszik majd magukkal, és kamatoztatják egész életük során.
Kívánom, hogy sok tanuló koptassa és koptassa el a most még új eszközöket és töltse be a tanműhelyt, hiszen a fejlesztésnek ez a valódi rendeltetése!
Napló/1379: Az idei évben is tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazzuk a lakiteleki főiskolásokat, egyetemistákat. 36 diák pályázatát fogadtuk el.
A ösztöndíj havi összege a tanulmányi eredménytől függ:
4,85…
Nagyobb szerepvállalást várunk az Európai Uniótól a külső határok megerősítésében az illegális bevándorlás újabb hullámai alatt.
A mai nap margójára: egységben az erő
️

Kálmán Olga elindult élete második előválasztásán.
És Kálmán Olga rögtön elvesztette élete második előválasztását is.
Olga a Gyurcsány Show azon szereplője, akinek nem a győzelem, hanem a részvétel a…
Ennyi.
Minden úgy alakult a színjátékban, ahogy azt Gyurcsány Ferenc eltervezte.
Bedarálta a Momentumot, az LMP-t, és megsemmisítette a Jobbikot is. Az MSZP-t már…

️Gyurcsány Ferenccel természetesen van ideje találkozni a LIBE küldöttségnek, viszont a jogállamiságot lábbal tipró Gyurcsány-féle rendőrterror tényeit bemutató kiállítására nincs idejük elmenni.
Ennyi…
Rendkívül büszke vagyok arra, hogy egy magyar
céget is kitüntettek a szoros versenyben a "fenntarthatóság hőse" díjjal.
Pinczés Marianna 19 évesen kezdett bele és 12 éve…
Több volt benne...
Szendrey Zsolt Károly, azaz Szasza a hazai meccseink állandó magyar hangja. A mai Betis elleni EL-meccs ceremóniamestere is ő lesz. 
Az F.O. System tagja volt és még Ganxsta Zolee is róla rappel az…
Gyurcsány Ferenc 2009-es lemondásakor azt gondoltuk, hogy ez a korszak nem térhet vissza.
Az, hogy most a 2022-es választásokra is úgy kell felkészülni, hogy Gyurcsány Ferenc aktív szereplője a…