A kormány elkötelezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztése mellett, 2022-2026 között az intézmény összesen 17 milliárd forint összegű forrást fordíthat erre a célra.
🧑Az egyetem tanácsadó testületi ülésén arról is beszéltünk, hogy a képzésekre idén mintegy 25 százalékkal többen jelentkeztek a tavalyi évhez képest. Hajrá, NKE!
Görgess tovább!
November 20. és 28. között rendezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, amelynek fő tematikáját ebben az évben a körkörös közösségek adják! ️
Napló/1373: Turczi István, a kitűnő költő, a Parnasszus főszerkesztője kísérte vendégeit, a 40. Világtalálkozó költőit a parlamenti irodámba. A körséta előtt a világ legszebb munkahelyéről, a…
A Huawei tovább növeli magyarországi befektetéseit. 👉A vállalat már több mint 450 milliárd forint értékű befektetést és 2400 új munkahelyet hozott létre Magyarországon. Philip Gan regionális…
Vladimir Voronkov főtitkár-helyettessel már hosszú évek óta dolgozunk együtt azon, hogy az ENSZ kezelje megfelelő komolysággal a terrorellenes küzdelem jelentőséget, különösen aktuális ez most amikor…
A migrációs hullámok túl a biztonsági, kulturális és egészségügyi kockázatokon magukkal hozták a modernkori antiszemitizmus terjedését Nyugat-Európában. Mi, Magyarországon zéró toleranciát hirdettunk…