Ma még vár mindenkit a Brain Bar a Millenárison!
Előadása előtt összefutottunk György László államtitkár kollégámmal!
️
Közel 200 millió forinttal támogatjuk a szakmát tanulók pályakezdését az idei évben.
️ Szükség volt a szakképzés átalakítására annak érdekében, hogy a magyar fiatalok ezen a területen is versenyképes tudásra tegyenek szert. Legyen szó akár az oktatók béremeléséről, akár a tanulók ösztöndíjáról, célunk a korszerű ismeretek átadása egy megújult rendszerben.
🤝 Ösztöndíjak formájában is támogatjuk a szakképzést választó diákokat és családjukat, legyen szó akár technikumról, akár a szakképző iskolákról. A duális képzésben részt vevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet.
Nem állunk meg itt, hiszen a tanulók vizsgaeredményüktől függően a sikeres szakmai vizsgát követően pályakezdési támogatást kaphatnak akár 300 ezer forint értékben. Az idei eredmények alapján nagy örömmel láttam, hogy a diákok augusztusban mintegy 2-300 ezer forint egyösszegű juttatásban részesültek, erre pedig közel 200 millió forintot fordítottunk.
Hisszük, hogy nemcsak munkahelyeket kell teremtenünk, hanem olyan fiatalokat kell képeznünk, akik felkészülten néznek szembe a munkaerőpiac kihívásaival. Ez mind hazánk versenyképességének, mind a diákok sikeres jövőjének záloga is.
Ma még vár mindenkit a Brain Bar a Millenárison!
Előadása előtt összefutottunk György László államtitkár kollégámmal!
️
Napló/1359: Csütörtökön Szentmártoni János és Zsille Gábor költő barátaimmal Zentán vettünk részt a Mementó Filmfesztivál irodalmi programján és a díjkiosztó ünnepségen.
️-ből gratulálok Farkas György…
Elkezdődött az Ecofin-találkozó Szlovéniában. A szlovén pénzügyminiszterrel és jegybank elnökkel üdvözöltük egymást. 


Irány Brdo! Az uniós pénzügyminiszteri csúcson a gazdaság újraindításáról, az ehhez szükséges támogató költségvetési politikáról egyeztetünk, de várhatóan megvitatjuk a globális minimumadóról szóló…
Friss levegő
19 év után: Franciaország külügyminisztere Budapesten
19 éve nem volt ilyen!
Francia külügyminiszteri látogatás Budapesten.
Isten hozta, Jean-Yves Le Drian! 
Ne hagyjuk, hogy a múlt emberei visszatérjenek!
Politikai hitvallásunk, hogy felelősek vagyunk a bolygónkért.
Ugyanakkor felelősek vagyunk azért is, hogy mindenkinek legyen munkája.
Ez a kettős felelősség kiegyensúlyozottságot követel a gazdaság…
Szülinapi standolás a Fehérvári úti Vásárcsarnoknál! 
Köszönöm, Simicskó István! 
