A járvány nem csak a fesztiváloknak jelentett óriási kihívást, de a fiataloknak is: megváltozott körülmények mellett kellett készülniük az érettségire, az egyetemi mindennapokra és vizsgákra.

🙏 Köszönetet mondtunk a hallgatóknak helytállásukért, hiszen több mint kilencezren vettek részt a védekezésben szűréseket végezve, a betegágyak mellett, vagy a mentők munkáját segítve.

Csak az Országos Mentőszolgálatnál több mint 62 ezer műszakot teljesítettek a hallgatók

A nulladik napon közel kétezren vették fel közülük a részükre felajánlott ingyenes jegyet.

🤝 Köszönöm a meghívást az EFOTT szervezőinek. Jó volt személyesen is találkozni és látni, hogy újraindult az élet!

#efott #ITM #efott2021

️Csapjunk már egy nagyobb botrányt, hátha az UEFA is meghallja
☝️Elszabadult a magyarellenes gyűlölet a romániai stadionokban. Amikor a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, vagy a csíkszeredai csapat játszik…

Amikor néhány hete hivatalos úton Barcson jártam, a helyiek kedvesen invitáltak, hogy jöjjünk el a családdal is. Ennek a meghívásnak tettünk most eleget. A drávai kenuzás és a biciklitúra után Tatai…

️Csehország és Vietnám koronavírus elleni védekezését is segíti Magyarország.

Akinek van vakcinája, az tud oltani, akinek nincs, az nem. Ez ilyen egyszerű. A sikeres beszerzéseknek köszönhetően…

Az augusztus 24-én kezdődő XVI. Nyári Paralimpiai Játékokon 10 sportágban, 38 magyar versenyzőnek szurkolhatunk majd.
A Magyar Csapat tagjai ma délután tették le ünnepélyes paralimpiai esküjüket.
Hajrá,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média