Ilyen volt az idei hivatalos felsőoktatási ponthatárváró rendezvény, a Pont Ott Parti!

Köszönjük a százezernél is több jelentkezőnek, hogy a magyar felsőoktatást választották!

Egy hete Fertődön

Hatalmas megtiszteltetés volt együtt zenélni Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel Szmrecsányi Boldizsár és Incze Mózes közös tárlatának ünnepélyes megnyitója alkalmából.

A…

2010 előtt segélyezésen alapuló társadalom volt Magyarországon, a balliberális kormányoknak ez volt a célja.

🟠 Ma a családok védelme és a munka áll a középpontban.

️ 2010 előtt egy fiatal a…

️ Szép hagyományt élesztettek újjá Kapuvár lakói azzal, hogy évek óta újra viseletben vesznek részt a Szent Anna templomban, a búcsúi szentmisén.

Örülök, hogy idén is részese lehettem! 🙏

Köszönöm…

Brüsszel megtámadott és óriási nyomás alá helyezett bennünket.

Zsarolnak, fenyegetőznek, kötelezettségszegési eljárást indítanak, késleltetik a nekünk járó pénzek kifizetését.

Ilyen körülmények között…

A sporttal kapcsolatban egy emlék a múltból.
Brazil világbajnokság, 2014.

Egyetlen egy gólos vereség az Európa- és világbajnok franciáktól az első olimpiai meccsen. Nagyon közel volt a bravúr. Kár érte, de így is szép volt lányok! Gyerünk tovább!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média