2,5 milliós bírság a súlyosan balesetveszélyes gépszörnyre!

👉 Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban működő közlekedési hatóság közúti ellenőrei az M0 körgyűrűn vették észre, és az M5 lajosmizsei pihenőhelyére tudták kiterelni a fotókon látható járműhalmot. A Svédországból indult kolosszus afgán üzemeltetői a biztonságos szállításra alkalmas felépítményt eltávolítva két teherautót pakoltak egy biciklivel megfejelve egy harmadikra. Az ingatag rakományt hevenyészetten rögzítették, a járművezetőnek munkaszerződése nem volt, a fuvarengedélyek is hiányoztak. A horrorisztikus jelenség több mint 30 százalékos túlsúllyal közlekedett.

A hatósági szakemberek természetesen nem engedték továbbhaladni tegnapi fogásukat. A sokszoros szabálysértés miatt a sofőrre több mint 600 ezer, a szállítóra közel 2 millió forint bírságot szabtak ki.

A magyar kormany 120 millió forintot biztosít a lendvai Szent Katalin katolikus templom felújítására.
Szívügyünk a határon túl elő magyarok vallási közösségeinek támogatása.
Megtiszteltetés volt, hogy…

Délelőtt munkalátogatás - Lendva
Délután frakcióülés - Debrecen

Gyurcsány Ferenc!

Nem tudom feltűnt-e, de nem mi, hanem 2010 óta többször is a magyar emberek mondták ki, hogy a Gyurcsány-vezette baloldal veszélyes és nem kérnek belőle, hiszen sokan emlékeznek még,…

2021. május végéig összesen 12 577 köbméter hulladékot szállítottunk el az erdeinkből a Tisztítsuk meg az országot! programunk keretében.
Ezzel a hulladék mennyiséggel négy és fél versenymedencét…

Eb-(kis)labda, rövid felfrissülés munka közben.
Már csak két nap, és újra együtt szurkolhatunk!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média