Május 10. A mentők napja Magyarországon 
134 éve ezen a napon, 1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület, majd 61 évvel később, 1948-ban az Országos Mentőszolgálat, mely ma…
A Közlekedési Kultúra Napja minden évben arra emlékeztet minket, hogy figyeljünk oda egymásra, és működjünk együtt annak érdekében, hogy mindenki biztonságban hazaérjen. Tavaly az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma. Ez mindenképpen eredmény, viszont ebben a mutatóban egyetlen jó szívvel vállalható cél létezik: azon kell dolgoznunk, hogy egyetlen embert sem veszítsünk el közúti balesetekben. Éppen ezért e jeles nap évről évre arra a felelősségre emlékeztet bennünket, amellyel más közlekedőkkel szemben életünk, egészségünk és idegrendszerünk épsége érdekében.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata közös szervezésben idén is kiírta Az Év Körforgalma pályázatot. A hagyományosan a Közlekedési Kultúra Napján esedékes eredményhirdetés és további részletek a videóban! 
Segítsünk csökkenteni a közúti balesetek számát Magyarországon odafigyeléssel és empátiával! Legyen minden nap a biztonságos, kulturált közlekedés napja!
Május 10. A mentők napja Magyarországon 
134 éve ezen a napon, 1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület, majd 61 évvel később, 1948-ban az Országos Mentőszolgálat, mely ma…
A magyar vállalkozókra, kisvállalatokra óriási feladat hárul az ország újraindításában, hiszen a gazdaság szinte minden területén megtalálhatóak, és rengeteg családnak biztosítanak megélhetést. Éppen…
Napló/1257: Levente fiam és Botond unokám már a télre készülnek és vittek magukkal fölfűrészelt tűzifát.
Napló/1256: Levente fiam és Villő unokám végre Lakiteleken.
Napló/1255: Vasárnap a születésnapozó Kitti menyemet és a névnapozó Botond unokámat ünnepeltük. Levente fiam végre hozhatta Lakitelekre Villő unokámat is.
Napló/1254: Délelőtt a Magyar Nemzeti Bank elnökével, Matolcsy Györggyel beszéltük át a kecskeméti Neumann János Egyetem jövőképét. A képen: Bánkuty Tamás kurátor, Csizmadia Norbert kuratóriumi elnök,…
Napló/1253: Turi Attila, Kossuth-díjas építésznek mutattam meg a Hungarikum Ligetet, ezt követően Terjéki Ferenccel, a sikeres, lakiteleki vállalkozókat bemutató riportkötetéről beszélgettünk.
Végül a…
Beruházások Óbudán 👉 Megújul a Zichy-kastély 
A kastély felújításával méltóbb körülmények között működhet tovább:
a Kassák Múzeum,
az Óbuda Múzeum,
a Vasarely Múzeum,
a Térszínház,
a Kobuci Kert
és a…
Az oltás életet ment!
Minél többen regisztrálunk és oltatjuk be magunkat, annál hamarabb kapjuk vissza a régi életünket!
Az újraindítás legfontosabb lépései a következők:
A kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul.
Az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni.
A védetteknek (akinek védettségi igazolványa…