Brüsszel nem tarthat fegyvert a tagállamok fejéhez!
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Financial Times-nak adott interjújában ismételten nyomatékosította: Lengyelország elkötelezett uniós…
Sűrű nap volt a mai az Országgyűlésben, sok témát érintettünk. A külföldön dolgozókkal kapcsolatban elmondtam, hogy a kormány kiáll a munkavállalók érdekeiért, tisztességes munkabéreikért és életkörülményeikért, függetlenül, hogy az unió melyik országában élnek. A jó munkafeltételeket a külföldi munkavállalás során is biztosítani kell.
Szóba került a robotizáció terjedése és az arra reagáló új Nemzeti alaptanterv is, hiszen a diákok mozgásvezérlést, szenzoros adatgyűjtést, eseményvezérlést, térinformatikát és háromdimenziós megjelenítést is tanulnak a digitális kultúra tantárgy keretén belül.
Természetesen nem mehettünk el szó nélkül Brüsszel átgondolatlan energiapolitikája mellett, amelynek részeként a klímavédelemre hivatkozva akarják a családokat megadóztatni. Ezt elutasítjuk és megvédjük a rezsicsökkentés eredményeit.
Ne felejtsük el, hogy a fogyasztók jelenleg a nemzetközi áramár 40 és a gáz piaci árának 30 százalékát fizetik. Ha a baloldal által erőltetett piaci árak lennének, akkor egy átlagos magyar család évente 386 ezer forinttal fizetne többet, mint most.
Brüsszel nem tarthat fegyvert a tagállamok fejéhez!
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Financial Times-nak adott interjújában ismételten nyomatékosította: Lengyelország elkötelezett uniós…
Orbán Viktor Tordai Bencének:
„Kellő tisztelettel figyeljük, ahogy három hetente újabb és újabb jelölt iránt lelkesednek itt, a parlament plenáris ülésén.”
Így köszöntötte fel Orbán Viktor a 18 éves Jobbikot:
"Gratulálok a születésnapjuk alkalmából, hogy a Jobbik csatlakozott a kommunista utódpártok és a liberálisok szövetségéhez. Isten éltesse önöket!"
Cinikusan hazudik, ostobán okoskodik, agresszíven fenyegetőzik és sunyin fészbúkozik.
Igazi komcsi!
Nincs új a nap alatt. A Jobbik továbbra sem tudja, hogy miket hord össze, de legalább Gyurcsány kottájából már folyékonyan tudnak énekelni.
Orbán Viktor Jakab Péternek: azt is tudjuk most, hogy meghallgattuk Önt ismét, hogy nincsen cirkusz bohóc nélkül és a Gyurcsány Showban sincs ez máképpen. Látjuk, hogy Ön készséggel vállalta ezt a…
Épp most, Orbán Viktor az ellenzéknek: "Arra kérem önöket, úgy fogalmazzák meg a kritikáikat, hogy azok a magyar érdekeknek ne ártsanak!" ✌️
Az a cél, hogy aki dolgozik, aki gyereket nevel, annak ne legyen megélhetési problémája!
️Magyarországon 8 év alatt a harmadára csökkent a szegénységben élők száma. Hogyan értük ezt el? A…
"
Piros lámpa, 🟢 zöld lámpa!" - bárki is ér be a célba a baloldali roncsderbi egyetlen győztese mindig is Gyurcsány lesz!
️ Folytatódik a Gyurcsány-show!
Úgy látszik, Márki-Zay elolvasta az önéletrajzát és nagyon nem tetszik neki. Jellegzetes baloldali életérzés.
Ennyi