Egyre több jel igazolja, hogy a hazai felsőoktatás stratégiai alapokon nyugvó megújítása sikeres. A folyamat egyik éllovasa a Semmelweis Egyetem, amely az általános egyetemi rangsorban tavalyról idénre közel 150 helyet lépett előre.

🩺 A fővárosi orvos-egészségtudományi egyetem a fejlődő gazdaságok felsőoktatási intézményei között is gyors ütemben zárkózik fel az élmezőnyhöz. A ma közzétett listán a 2020-as hetvenedik helyről a harmincharmadikra ugrottak előre.

🤜🤛 A magyar felsőoktatási rendszer tehát egyre jobban teljesít, a hazai egyetemek képzéseinek színvonala világviszonylatban is elismerésre méltó. A modellváltás további előrelépést hoz intézményeink nemzetközi versenyképességének megerősítésében

Hajrá, SE! Hajrá, Dr. Merkely Béla!

Napló/1402: Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola. Az igazgatónő terveit támogatom, a beszélgetés és a látogatás arról győzött meg, hogy az iskola nevelő munkája példamutató.

Gyurcsányék az egekbe emelték a rezsit. Ezt akkor nem fogadtuk el.

Most Brüsszel akarja megemelni a rezsit. Most sem fogjuk elfogadni!

Megvédjük a rezsicsökkentést.

A Kormány azt javasolja és kéri az Országgyűléstől, hogy az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet elleni küzdelemben újabb két évre hosszabbítsuk meg a Magyar Honvédség Globális Koalícióban való…

Az előttünk álló időszak fontos feladata, hogy minél többen hallassuk a hangunkat a közösségi médiában. Erről és közéleti aktualitásokról beszélgettünk két jobboldali véleményvezérrel, Stefi Dérivel…

️Éljen Lengyelország, éljen a lengyel szabadság!
☝️Az Európai Parlament mai plenáris ülésén ismét Lengyelország volt a politikai támadások kereszttüzében.
Annak a nyugati hatalmi elitnek a képviselői…

Ma 17:00-tól kerül sor a Szabad a pálya – Vajon mit mond a tudomány a bevándorlásról? című pódiumbeszélgetésre, ahol Bryan Caplan amerikai migrációpárti közgazdásszal, a New York Times…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média