Igazad van Zólyomi Attila! Köszönöm!
Hosszú lesz, de érdemes végigolvasni.
A megafonos Deák hátbatámadásáról fogok írni részletesen, de előbb a tiszás propagandával kezdem.
Szóval mostanra az összes tiszás báb, maga Magyar (bár ő okosan megtartva a tisztességes távolságot), az összes harmadvonalas tiszafonos, és a teljes kormánypropaganda a Telextől a HVG-ig lehozta, kirakta, felrakta végrehajtotta a gyűlöletkeltő központi ukázt. Szóval kezdem rögtön a végén. Szánalmas, hogy mások ettől rettegnek és tartanak annyira, hogy fejet hajtanak, behódolnak és eldobják az elveiket. Hogy egy példát is említsek: a nem velem egyetértő, de szakmaisága okán általam elismert, tévés újságíró, Rónai Egon ettől rettegve vált a megaláztatása után Stockholm-szindrómás támogatójává a bántalmazójának. És a sor végtelen.
Ezek valójában ennyit tudnak. Dedó. Óvodás szint. Pár tucat röhögőfej, meg kb. három cigányozós üzenet. És a teljes liberális hálózat ereje benne volt. Sőt, még a Megafon maradéka is besegített. Szégyen, hogy sokan ezért adják fel a hitüket és a meggyőződésüket.
És akkor még egyszer: miről is volt szó?
Egy hete egy rendezvényen arról beszéltem, hogy senki ne féljen már ezektől a hatalmaskodó, liberális diktatúrát építő politikusoktól, hiszen tök vicces figurák. Ott van például a vicsorgó vakember. Miért kellene tőle bárkinek megijedni? Tény, hogy nagyon rosszindulatú és állandóan vicsorgó (esküszöm, így van, vicsorog) de ennyi. Majd megjegyeztem, és közben elnevettem magam, hogy ő felel az átláthatóságért. Na most, ebben mi a vakságán való gúnyolódás? Az, hogy vakember és vicsorog, tény. Az, hogy rosszindulatúnak tartom, vélemény. Az, hogy neki a legfontosabb az átláthatóság, ő maga mondta. Őt idézem. Vicces! Nincs humorrendészet egyelőre. Valójában ő maga is rendre elneveti magát, mikor leesik neki, hogy áthallásos, amit mondott. Az egyik ilyen példa, mikor azt mondta, hogy nem látja Lázár Jánost. Még ő maga is felnevetett, mikor leesett neki. Szóval ez az alaphelyzet.
Ebből kellett valamit gyorsan kreálni, lehetőleg vasárnap délutánra, mert holnap jön az alkotmányos puccs, és inkább erről beszéljenek az emberek, ne pedig arról, ami az egész országot szégyenpadra ülteti és végképp diktatorizálja az állampárt (Kedden meg betiltják az ellenzéket a cikluskorláttal.) Szóval az, hogy az állampárt, a propagandája és a Tisza-bábok ezt teszik, onnan nézve érthető. Az érzelmi manipulációra játszó aljasságaik megszokottak. Így nyertek választást, így rombolják kitartóan a nemzetet. Épp a vak miniszter volt az, aki a napokban rézbe foglaltatta az örök békétlenség jelmondatát. Szóval ők pont azt teszik, amihez értenek, és amiben a legjobbak. Hazudnak és uszítanak.
Hogy álságosan képmutatók? Persze, hogy azok. Ezek Somogyival a hátuk mögött, meg a kéz- és láb nélkül született keresztény férfi kigúnyolásával, a Dopeman beteg húgának megalázása után akarták eljátszani az ócska drámájukat. Ezek aggódtak a tamburás gyerekek miatt, miközben most is ömlik belőlük a cigányozás. De lépjünk ezen most túl, majd rendezem velük, amikor eljön az idő. Érzik ők ezt legbelül.
Beszéljünk a lényegről.
Megafon Daniról.
Dani! Mit reméltél a hátbatámadásomtól? Elismerést, lájkot vagy revansot, amiért kritizáltam a pökhendiségedet?
Egyiket sem kaptad meg. A saját követőid fordultak ellened, már a törlést is feladtad, inkább visszavonulót fújtál, és már te is inkább velem értesz egyet. Ne tedd, Dani! Gyere, megmutatom neked, miért nem kapod meg százmilliókból sem azt, ami nekem az Isten kegyelméből pénz nélkül megvan: tábort, szeretetet, valódi közösséget! Itt a titok, Dani: nem változtatom meg a véleményemet, akkor is kiállok mellette, ha támadnak:
Tartom! A tiszás vak miniszter, Kátai Vilmos egy vicsorgó, gyűlölködő, a gyűlöletet szító, rosszindulatú ember. Az arcára, a szájára és a mimikájára van írva a mérhetetlen gyűlölet. És ez akkor is így van, ha történetesen vak. Én a jelleméről beszéltem, de te átvetted a tiszás – mi tagadás – megafonos receptre épülő gyűlöletnarratívát. Meg is kaptad a jutalmadat hamar.
Érted, Dani mi a titok? Ez! Meg az, hogy engem kint látnak az utcán, egyedül, ha kell bárkivel szemben, téged meg a biztonságos stúdióban meg a VIP asztalok körül és/vagy alatt.
Apropó, Dani! Amikor két éve arról beszéltem, hogy a Megafonban bár dolgoznak valóban elkötelezett, tiszta szívű emberek is, azoktól a falra mászok, akik rohangálnak az államtitkár zúzapörköltes posztja alá jó étvágyat kívánni, mert nem értik meg, hogy seggnyalás nélkül is lehet igaza valakinek, rád gondoltam. Te vagy az, Dani! A te pökhendi, arcoskodó, de gyáva és megalkuvó személyiséged az, ami miatt soha nem tiltakoztam, ha a hozzád hasonlók – ahogyan ma is tetted – azt sugallták, hogy én nem vagyok közéjük való. Hát ahol te vagy, oda én tényleg nem, Dani! Én csak maradok közösségben az elveimmel meg a hitemmel, és épp ezért pattan le rólam az összes karaktergyilkossági kísérlet, miközben te a saját követőidtől is megfutamodtál.
Amúgy, Dani! Vágja mindenki. Vállald fel, haver! Az átállást is megkönnyíti.
/posztok.hu



️
️
Ma este egy csendes, imádságos felhívás lehet nemzetünk számára: forduljunk vissza a gyűlölet útjáról. 
️ Sötét napra ébredtünk Pintyőkéim......
Huth Gerhely elküldte Petit nyaralni, s közben több megmozdulást is bejelentett
Olyan sokat dolgozott Brüsszelben.