️ Elkezdték átírni a múltat.
Vályi István ott tart, hogy a cipőért vásárolt fiú esetét nem is vizsgálták meg, illetve el is évült. István – miután két hete gyermekvédő, tehát aligha a tudatlanság beszél belőle – valószínűleg egyszerűen hazudik.
Először is: a fiú, aki először vallott az „érinthetetlen” Lakatos úr ellen, maga a Szőlő utca. De erről majd később.
Szóval, nem igaz, amit Vályi állít. Nem évült el semmi – az egy harmadik ügy, ahol egy kisfiút rontott meg fotózás közben a rendőrségi határozat szerint.
Most is tart a nyomozás: eddig két ember van előzetesben (az egyiket épp a napokban engedték ki), egy tucat terhelő vallomás, két tucat tanú és legalább három áldozat van – csak abban az egy ügyben, amit Vályi elhazudik.
A kérdése viszont, amivel próbálta lerázni magáról a sunyiskodásának tettenérését – „Ki tehet róla?” – jogos!
Többek között ő maga.
A Vályihoz hasonló sunyi alakok, celebek, a médiaelitnek nyalizó, a mainstream kommentelőinek hajbókoló senkik. De ők csak az alsó szint. Hogy kik a felsőbb szinten, az talán most kiderül.
Ma este kezdődik.
/posztok.hu

Nem a mocsok fölött lebegtek, hanem benne mártóztok meg nap mint nap | G. Fodor Gábor írása a Magyar Nemzeten: 

️



